MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961
1961-10-27 30. öe. - 1961_PB 30/92
164 ez nagyon komoly sikerek forrása lehet. Befejezésülia beszámolóban a nehézségek és azok legyőzésére való mózgósitás dominált egy kicsit. Elvtársak, nehogy valakiben olyan érzés keletkezzék, hogy pesszimisták vagyunk. Nem vagyunk pesszimisták. Nézzék meg elvtársak mit csináltunk egy mezőgazdasági kollektivizálást, amire nem voltunk képesek 1956 előtt, tizenegy év alatt. Ennek nem az volt az érdekessége, hogy megcsináltuk, hanem határidő előtt, mert 1965-re kellett volna befejezni. Mérhetetlen anyagi eszköz ment oda ilyen rövid idő alatt, s továbbra is oda fog menni egy ideig. Honvédelmünk, tudják az Elvtársak milyen a nemzetközi helyzet, - honvédelmünk korszerű fclkészitése nem tür halasztást, meg kell tenni, - és sok pénzbe kerül. A hanmadik ez a mezőgazdasági aszály, ami most volt, legalább 4-5 milliárd forint. Tisztában kell lennünk, hogy.ehlez Budapest iparának is hozzá kell járulni és biztositani, hogy az otteni kieséseket valahogy pótoljuk. Ha tehát megnézzük, azt látjuk, hogy a vezetés, a párt gazdasági politikája jó utón halad, mert az a gazdaság, amely ilyen terheket, nehézségeket kiállt, különösebb megrázkódtatás nélkül, abban nincs hiba. Ez biztató perspektiva. A másik, hogy minden lehetőséget fel kell használnánk arra, hogy az előttünk lévő feladatokat jól tudjuk megoldani. Jelenleg a nézetek egysége meg/van Elvtársak. Az alap jó, lelkesedés nemcsak a munkásoknál, hanem a vezetésben is megvan. Elvtársak, most a cselekvés egységét kell biztositani és Gáspár elvtárs is ezt húzta alá, és én is nagyon fontosnak tartom. Ha megfogadjuk Kádár elvtárs útmutatásait, amit a Parlamentben mondott: • rendithetetlen hittel és meggyőződéssel valljuk, hogy eggyéforrva dolgozó népünkkel, szilárd egységben a szocialista tábor többi országaival, győzeliamre visszük hazánkban a szocializmus ügyét" - és mi itt 3X &