MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1959

1959-10-19 16. öe. - 1959_PB 16/54

• - 8 ­kozott ki az elmúlt 5 esztendő alatt a tanácsok lasan, foko­zatosan javuló munkája. Fővárosunk a három esztendő alatt az el­hanyagolt, meglehetősen piszkos, rosszul kivilágított városból kezd igazi világvárossá nőni. „S ami még ennél is jelentősebb, szocialista világvárossá kezd átalakulni, melyben a pesti eft«­berek maguk is szerepet kérnek a város építésében, szépítésében, kellemessé és kényelmessé tételében. • ' . *• Budapest gyorsuló fejlődését igazán az tudja felmérni és értékelni, aki ismerte a kapitalista világban, majd látta a város pusztulását a fasiszta dúlás után, ismeri az újjáépítés lendületét és az azt követő több éves stagnálást, .s az ellen­forradalom után kibontakozó nagyarányú építkezését. A Fővárosi Tanács hatalmas összeget költ évente a fent jel­zett nagyszabású fejlesztési programok, megvalósítására. Az ellenforradalom óta évente közel 5 milliárd forinttal gazdál­kodik a főváros. Míg az ellenforradalom előtti években igen kevés pénz jutott - ismert okokból - a főváros fejlesztésére, pl. 1954-"ben 299 millió forintot ruházott be, most 1959-ben 414- millió forintot fordított beruházásokra /lakásépítés nél­kül/ a Fővárosi Tanács. A lakásépítkezések az elmúlt három évben erőteljesebb fej­lődést mutatnak, mint bármikor a felszabadulás óta. 1950-től * 1958-ig a fővárosban állami és magánerőből ós OTP kölcsönből 47 721 lakás épült összesen - ebből az utolsó két év alatt /1957-58, 1959-^e áthúzódó/ 18 112 drb. épült fel. Sokkal többet fordítunk ugyancsak az épület javításokra, felújítások­ra. Amíg 1950-től 1956-ig épület javításra évenként átlag 24­millió forintot, addig az elmúlt két év alatt 1957-58-ban erre

Next

/
Oldalképek
Tartalom