MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1959

1959-04-24 13. öe. - 1959_PB 13/12

- 10 ­pártmunkás elsődleges fontosságú képzése, a marxista-leninista kép­zés. Szeretnék néhány negativ gondolatot felvetni: Számunkra, a párt káderei számára döntő kérdés, a kommunista sze­rénység kérdése. Ezzel függ össze, hogy kezd kicsit társadalmi é­letünkben a párt, állami-funkcionáriusok körében a urhatnámság előtérbe kerülni. Ezt nekünk látnunk kell és ez ellen tűzzel, vas­sal harcolni kell. Azt a gondolatot kell kihangsúlyozni, hogy ebben az országban minden állampolgárt megilleti a megfelelő jog és kötelesség. Ebben az országban egyetlen párt és állami funkcionárius számára sem le­het több jog, mint általában bármely más állampolgár számár^. A funkcionáriusok részére kötelesség sokkal nagyobbmérvü. Az erkölcsi, morális helyzet; Változatlanul az a véleménye, hogy a kommunisták, pártmunkások döntő többsége lelkes, oda a dó munkával dolgozik a párt ügyéért. Másik gondolat - a bürokrácia. Ez elsősorban az állami területen, de a párt területén is megmutatkozik. Az utóbbiak a veszedelmeseb­bek. Ennek elvi alapja: elmaradás a tömegektől, az élet minden problémájától. Egy másik kérdés, amit Cservenka elvtársnő ugy fogalmazott meg, hogy párt és társadalmi életünkön kezd akritikálatlanság elural­kodni. Ez a helyzet valóban fennáll. De az is elfordult, hogy a kritikát a személyi intrikával próbálják helyettesíteni. A káderosztályok megszüntetésével kapcsolatosan: Ezt a beszámoló nem igen értfintette. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy lényegé­ben azért szűnt meg, hogy a kádermunkát szélesitsük, s ez a munka minden vezető részére elsőrendű feladat legyen. Jelenleg az a helyzet, hogy ez a munka leszűkült kicsit a PTO. kádercsoportjának tevékenységére. Kekünk ebből le kell vonni a következtetéseket és rendet kell csinálni. 1956 nagy tanulság számunkra. Az úgynevezett stabil káderek bebi­zonyították, hogy nem képesek helytállni. Helyettük uj, fiatal káderek kerültek felszinre. Az elmúlt 2 év bizonyltja, hogy ezek milyen emberek. Példa rá, hogy a 19 megyetitkár közül 18 1956 után került felszinre. Ezeknek volt bátorságuk odaállni a nép ügye mel­lé. Ugyanez vonatkozik a Budapesti Pártbizottság vezetőire és a kerü­letek vezetőire is. Egyetértek azzal a megfogalmazással, hogy messzemenő türelemmel legyünk a káderekkel szemben. Teljesen egyetértek azokkal, amiket ezzel kapcsolatban Cservenka elvtársnő elmondott. Feladatunk, hogy ezek a gondolatok a mindennapi munkában kifejezésre jussanak. Szerintem a káderpolitikánk a párt összpolitikájából következik. Ezt a párt előtt álló feladatok szabják meg. A márciusi feladatok­ból kell kiindulni: mit követel meg az ország jelenlegi gazdasági helyzete. A Budapesti Pártbizottságnak a mezőgazdaság szocia­lizálására, a kulturális élet területére stb. kéődésekre kell irányitania a fő figyelmet. Szerintem az előttünk álló felada­tok szabják meg tevékenységünket. Javaslom, hogy ezekkel a gondolatokkal a lehetőség szerint egé­szítsük ki a határozatokat. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom