MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1958

1958-04-19 7. öe. - 1958_PB 7/61

4 -• család lakik e*gy helyiségből álló lakásban,. 2c szar lakájt. élet­veszélyes állapot vagy egyéb okok miatt le kellene bontani,. Tekintetbe kell venni azt is,.hogy mintegy llo ezer albérlő-, ágy­rajáró van Budapesten', s hogy naponta 13 o -ezer ember utazik Buda­pestre, mindennapi munkájának elvégzésére. Ha a felsorolt indokok alapján a szükséges lakásoknak csak egy részét építjük meg, akkor is belátható időn belül 13o ezer lakást kellene épiteni Budapesten, í§i'9M. z J­a­v iíJ§.!_ A házkezelési igazgatóságok 37.538 épületben. 416.438 bérlemény fenntartásáról, felújításáról gondoskodnak. Bzeknek az értéke mintegy 36-4o milliárd forintot tesz ki. A la­kóházak megfeleld karbantartására, f elujitására már évek óta nem tudjuk a szükséges összegeket biztositani. A háború idején és a felszabadulást követő években az államositá­sok előtt a háztulajdonosok teljesen elhanyagolták a lakóházak felújítását, az államosítás utáni években is csak egy hányadát tudtuk az esedékessé váló felújításoknak elvégezni, mert 1949* végéig az erre a célra éyénként fordított összeg sohasem haladta meg a 3o millió forintot, 195o-53 között eltelt 4 év alatt össze­sen 413 millió forintot fordítottunk lakóház ja vitásra. 1953. óta már évről-évre emelkedik a felújításokra fordítható ösz­szeg, azonban ez még mindig nem kielégítő, főleg azért, mert a sok évi lemaradást ifi pótolni kellene. A lakóházakat átlagosan 15 évenként kell tatarozni, ha azt akar­jttó, hogy.megfelelő állapotban legyenek. Ennek alapján évenként 2.5oo - 3.ooo lakház felújítását kellene elvégezni, Á rendelke­zésre álló összegből e helyett, csak 25o ~ 3oo lakóház felújításá­ra kerül sor* Ha a lakóház ja vitás ok ütemét ne-i tudjuk meggyorsítani, ugy loo évenként kerül sor minden lakóhoz felújítására, A falujitások elmaradása miatt a meglévő lakásállomány idő előtt tönkremegy és jelentős része fokozatosan életveszélyessé válik, legfőbb c-élkitüzésünk a három éves terv során, hogy nögakadályoz­zuk a házak állagának további romlását, gyorsabbá, olcsóbbá tegyük a lakóházak felújítását, karbantartását. Zizért erre a e-ilra három » <WGOS LEVÉLI^ 6N

Next

/
Oldalképek
Tartalom