MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1957

1957-09-26 4. öe. - 1957_PB 4/18

« 17 ­pl. a plakát ragasztást szívesen végezték, amikor veszélyes volt, de most uj helyzet álH elő, másképpen kell foglalkozni velük,mint márci­usban. El kell érni azt, hogy a fiatalokban olyan lelkesedés le gyen,mint volt az elmúlt év végán, vagy az áv elején, amikor a plakátokat ragasz­tották. Mi KISZ tagtoborzást nem akarunk folytatni. A KISZ az ifjúság kisebbeégét fogja tömörioeni. A többség az ki v ül ipar ad a KISZ-eh. Ezek­hez azonban nekünk oda kell mennünk, velük együtt le 11 szórakozni, ját** szani. Ebben azor.ban hallatlanul gátol bennünket az a bürokratizmus, amd a korábbi módszereinkben benne volt és ma is megvan. Itt, van az' "ismén? még hazádat " mozgalom. Minden fiatal azért harcol az üzemben, hogy megkapják az üzemi autát, hogy kirándulást ren­dezzenek az ország különböző részeire. Van azonban egy rendelet, mely ezt nem teszi lehetővé. így az üzem kocsiját még önköltségen sem vehe­tik igénybe.Volt olyan hely, ahol nagyon leleményesen oldották meg ezt, beszervezték arendőrséget és egy rendőrt ültettek a kocsira, igy a ki­rándulást megtehették. Valahogy változtatni kellene ezen. lehetőséget kellene adni, hogy önköltségi áron megkaphassák a vállalattél a kocsit és kirándulásokat tehessenek az országban. Lakásépités kérdése : Ebben a kérdésben nem lehet előremenni. Bármit Is tesznek az ifik, hogy bekerüljenek a lakásépítésbe, nem lehet. Budapesten több ezer ház épül, de ott ifik társadalmi munkában segiteni nem tudnak. Helyes lenne, ha a Budapesti Tanács eegitséget ad­na ehhez. V a gy itt van a kultur és sport lehetőség. Nem engedik igénybe­venni a K\ISZ nek a kultúrházakat. Itt is segitséget kellene adni. A Sz.U-ban a"*Komszomol anyagi bázisra igyekszik szert tenni. A 712 előtt rendeztek egy tombolával összekötött előadást és annyi bevételük volt, hogy ez fedezte az e gés z fesztivált, egy ifjúsági palotát épitenek és egy ifjúsági tábort, valamint az ez évi külföldi nyaralásokat is fedezik majd ebből.. Ilyen mádon saját anyagi bázissal rendelkeznek. Ha mi is az ilyen dolgokkal többet foglalkoznánk, akkor ez előrelökhetné az ifjúsá­gi mozgalmat * Kiss János elvtárs. En a jelentést jának tartom, de vannak gyenge pontjai is. Ha bi­zonyos részeket kiemelünk, ki lehet jelenteni, hogy egyes jelenségeket eltúloznak. V a nnak itt olyan DBgállapitások, melyek tul kategorikusak, ami a le lyzet nem ismeréséből folyik. Van a jelentésnek e gy olyan meg­állapítása az 1. oldalon, mely túlságosan szép képet fest a munkaver­senyről. Egyes helyeken lehet, hogy ez igy, mint ahogyan a jelentés irja, de nálunk ez egyáltalán nem igy van. Jobban meg kellene vizsgálni, hogy hogyan is folyik a munkaverseny. Ha ezt a kérdést megnézzük, akkor azt látjuk, hogy sokkal rosszabb ahe lyzet most, mint oktáber előtt volt. A munkaversenyt el kell fogadtatni politikailag is az emberekkel, de je­leriteg nincsiE k biztosítva a verseny feltételei sem. A jelentés e gésze nem elég t ártalmas. Ha ismerjük és tudjuk, hogy. milyen az ifjúság között a hangulat, akkor máskép látunk. Néhány dolog, átlagban l/4 év alatt 28o bűnözés történik a kerületben, az elmúlt ne­gyedévben is ennyi volt. Ez nem több mint amennyi az ellenforradalom előtt volt. De ha megnézzük, hogy kik követik el a bűnözéseket, akkor látjuk, hogy ezek között sok a fiatal, több mint azelőtt -45_5o JÉ a 24 éven'oluli.- A prostituáltak száma is nagy, 36 £ a 18 éven aluli. Van egy Nemibeteg Gondozé Intézetünk, ahol 13-14 éves kislányokig* vannak ezekkel a betegségekkel. ORSZÁGOS LEVÉLTAR *3S

Next

/
Oldalképek
Tartalom