MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-01-23 7. öe. - 1957_IB 7/27
A minisztériumi létszám-leépitéseket megelőzően sem népgazdaságunk szerkezeti átalakítására, sem a minisztériumok észszerűbb szervezetére vonatkozó döntések nem voltak meg, ezért a minisztériumok gazdasági és részben pártvezetőinek egyszerűsítési elgondolásai alapján folyik a munka. A KOM. létszámának 5o ?j-át kell leépíteni* A bizottságokban - az V.kerületi I.B. szerint - a párt vezetŐszerppe nem érvényesült, pedig viszonylag erős - 21 alapszervezettel bíró - pártszervezetük van. A bizottság elbocsájtotta a párt l.B. 3 tagját Is. Nem elsősorban politikai és szakszemponto*, hanem a szociális szempont alapján dolgoznak* Az É.H.-bem eddig 24o főt építettek le, ebből 4 párttagot. Itt sikerült érvényesíteni, hogy mindenekelőtt a fasisztákat tegyék ki éB ezt követően a szaktudást, szociális helyzetetm párthüséget vegyék figyelembe. A megszüntetésre itélt Országos Építésügyi Hivatal a kommunisták vezetésével uj formát keres további fennmaradásához. A Külkereskedelmi Minisztériumban nem tervesnek leépítést, hanem decentralizálást, amelynek során 5o-6o külkereskedelmi vállalatot hoznának létre és ehhez még további létszámra lenne szükség. A Belkereskedelmi Minisztériumban az eddig leépített 12o főből 2o a párttag. Az utóbbiakat mind elhelyezték más munkára, pénzügyminisztériumban? a leépítés itt is előrehaladott, Kossá elvtárs megnyugtatének itéli. Az elbocsájtottak jelentős részét a 10£TO-hoz felveszik. Az IgazságÜgyminlsztériumban és a YKGM-ben Hezvál elvtárs vezeti a munkát, a helyzetet nem ismerjük. Az Oktatás és Népművelési Minisztériumban a pártszervezet igen gyenge és fiatal, Kónya nem lép be a pártba, Darabos pedig gyenge, néhány hete Mihályfi lett a hangádé. Itt sem látjuk biztosítva a párt elgondolásainak megvalósítását. Ellenőrzési Minisztérium megszüntetése, illetve a leépítések megtűrténetek, kb. 15© embert függőben tartanak, valamilyen felső állami ellenőrzési forma megalakításához. Szék kiválasztása nincs megbízható kezekben. Az ÁRHI-nál biztosítva Van hogy mindenekelőtt a fasisztákat bocsajtsák el. A II.ker.-i l.B. szerint, a Könnyűipari és a Külügyminisztériumban megfelelően folyik a munka, a btatisztikai Hivatalban Péter elvtárs maga is meg akarja hagyni a Forradalmi Bizottság legszélsőségesebb tagjait és ugyaniakkor becsületes elvtársakat elbocsájtanak. 2í