MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957

1957-05-27 17. öe. - 1957_IB 17/21

n Szikra Sándor elvtárs : Inkább statisztikai proOléma, dt elvi hibákhoz vezethet, többször simétlődik az a gondoiat, hogy az uj helyzetben, tekintve, hogy a párt taglétszáma kisebb, mint az MDP-nek volt, minden eszközzel ; kell segiteni a párt törnegbefolyasának növelését* A másik kér­dés: annak ellenére, hogy a községpolitikai program 3-4 hónap múl­va IB* ülés elé kerül, mégis van egy olyan kérdés, amiben addig is előre kell menni* Ez a lakáskérdés* Ezt a munkaterv nem eléggé fog­ja meg. Be kellene venni: 1./ a lakáselosztás rendszerében a prole­riátus diktatúrájának szempontjait érvényesíteni. 2./ A helyi kezdeményezések lehetőségeit mamiálisan felhasználni* Az első kér­désnek magyarázatául arra gondolok, hogy már mi is beszéltünk több­Szben egyes funkcionáriusok lakáskörülményeiről. Elég jelentős a zárna azoknak a funkcionáriusoknak, akik a mai budapesti lakásvi­szonyokhoz képest nagyobb lakást t rtanak fenn* mint amennyi fel­tét-lenül szükséges lenne* Ismerek olyan pártmunkást, aki egymagá­nak 4-5 szobás lakást tart fenn* A másik oldalon az áll, hogy saj­nos a mi lakásrendeleteink nem teszik lehetővé, hogy pl* egy nyuggl­mazott tablabiró özvegyének a 4-5 szobás lakásához hozzá lehetne nyúlni. Javaslom, hogy a lakásproblémát vegyük be ilyenformán a munkatervbe, t-osán György elvtára: A példa, amit Szikra elvtárs felvetett, valóban helytelen, hogy egy személy ilyen nagy lakást tartson fenn, ehhez minimum miniszte­ri fizetés kell* De amit zikra elvtárs javasol, nem oldaná meg a lakásproblémát. Ezt a kérdést nagyon kihangsúlyozni nem tartom he­lyesnek, ugyanis ezt a kérdést az ellenforradalom is éppen eléggé meglovagolta* Államosítottunk házakat, kitelepítettünk, de nem ez a megoldás* Ez csak a könnyebbik része a dolgoknak. Ha igy akarnánk megoldani, akkor kitelepítenénk • ;tr' embert Budapestről ós már nem is volna probléma* így nem lehet a lakáskérdést megoldani. He­lyes, hogy a lakáskérdés megoldása szerepeljen a munkatervben, de itt csak elvileg vethetjük fel a kérdést. Szerintem Szikra elvtárs na­gyon rosszul fogta meg ezt a problémát. Jzikra Sándor elvtárs: Arról van szó, hogy akkor, amikor nekünk nincs erőnk arra, hogy meg­oldjuk u^ lakások épitésével a lakáskérdést, akkor amikor azt sem tudjuk végrehajtani, hogy 2oe ezer embert kitelepítsünk, akkor a társadalmi igazságosság, a párt törne £,befolyáea érdekében egyrészt, és mindenekelőtt azokkal szemben kell fellépni, akiket már emiitet­tem, a nj ázott táblabirák feleségei, stb. felé* A mellett van­nak elvtársak is, akik érzik a konkrét helyzetben felelősségüket, volt olyan eset is, hogy felvetettük felé a kérdést és az illető ma­ga is elmondotta, hogy érzi, hogy ez egy tarthatatlan hslyz-t. Igaz, j ilyen elvtárs nem sok van, de az a kevés, ami van a pártnak sok kárt okoz* Én azért vetem fel ezt a kérdést, mert azt akarom, hogy ezt ne az ellenség vesse fel nekünk, hanem mi magunk csináljunk ren­det ezekben a kérdésekben. Az alapgondolat az, hogy az osztályide­gen elemek nagy lakásokban élnek és a proli a pincében lakik. A m•'­sik oldala: bizonyos társadalmi mozgalmakra is gondolok. Több dologba be lehet vonni ezrével és tizezrével a dolgozókat, ha mi elő­re eldöntenénk, hogy kié lesz, melyik üzemé az építendő lakás. Ez sok lehetőséget rejt magában. Helyesnek tartanám, ha ezzel a kérdés­sel nem várnánk az általános község politikai terv kidolgozásáig. [ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom