MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-04-09 13. öe. - 1957_IB 13/49
<2£1- -íVK JÉ ..^-K javaslat a Budapesti Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme újbóli megindítására* üz Esti Egyetem működését 1956. október 23-tól kezdve az ellenforradalmi események miatt nem folytathatta. A Benczúr utcai épületét önkényesen, lakás céljaira elfoglalták. Tekintettel arra, hogy az érdeklődés ezen pártoktatá si forma iránt továbora is nagy,, hallgatóink nagyrésze állandó kapcsolatot tart velünk, s az általunk szervezett politikai vitákon résztvesz, ugy látjuk, hogy az Egyetem újbóli beinditása szükséges. Mivel a párt eszmei, politikai egységének megszilárdítása az egyik legfontosabb és előtérben álló kérdés, a párt érdekei is megkívánják e pártoktatási forma megszervezését. A szükséges előkészületekkel ezt szeptemberre látjuk lehetségesnek. Az Egyetem eddigi módszerei és tananyaga nagyjából helyeseknek bizonyultak, ennek következtében hallgatói létszáma fennállása óta állandóan növekedett. 1952-ben loo-as létszámmal indult, amely 1956. szeptemberre looo fölé emelkedett. Hallgatói kezdettől « fogva főként vezető beosztásban lévő értelmiségiek: mérnökök, orvosok, ujságirók, kulturális területen dolgozók, tömegszervezeti,párt állami és gazdasági funkcionáriusok, párttagok és pártonkivüliek. A hallgatóság ilyen összetétele szükségessé tette, hogy a tananyag kialakításánál a múltban is - és a jövőben még fokozottabban - törekedjünk e sajátosság figyelembe vételére. Fokozott gondot kell forditani arra, hogy világnézeti megalapozottságot adjon hallgatóinak s ezért filozófia és politikai gazdaságtan oktatására megfele- \ lő időt és erőt kell biztosítani. E tantárgyak keretében alaposab ban, mint eddig foglalkozni kell a burzsoá revizionista filozófiai és gazdasági nézetek cáfolatával. E tantárgyakkal való intenziv foglalkozást szükségessé teszi az is, hogy hallgatóink érdeklődése is különösen ezek felé irányul. A tananyaggal kapcsolatban: eddig a tekintetben megfelelő volt, hogy mindjárt kezdetben sikerült bebizonyítani, hogy a marxizmus-leninizmus valóban tudomány. Hiányos ság az volt eddig, hogy nem biztosítottunk időt tantervünkben arra, hogy az elméleti anyag mellett az aktuális politikai kérdések megvitatásával is alakitsuk, formáljuk hallgatóink gondolkodását. E kérdés ugyanis nem oldható meg ugy, ahogyan eddig kísérleteztünk, hogy a tananyag keretében foglalkozzunk az aktuális politikai kérdésekkel*