MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1956
1956-12-23 4. öe. - 1956_IB 4/64
- 13 - • J#£ az előző időszakhoz képest az, hogy . 1. a szövetség katonai oldalát kell ismét nyiltan előtérbe állitani, az állitólagos szovjet veszéllyel szemben, 2. meg kell gyorsitani a Nyugat-Németország felfegyverzését, beleértve az atomfegyverekkel való felszerelést. Ez természetesen a a népi demokráciák, köztük hazánk ellen irányul. Nem kétséges, hogy az USA a jelenlegi helyzetet fel akarja és fel is tudja használni arra, hogy a szövetséget ismét szilárdabbá tegye és azon belül a maga gazdasági, politikai és katonai befolyását tovább szilárditsa. . De az imperialista szövetség jellegéből - tehát abból, hogy nem egyenlő erejű imperialista országok szövetkeznek, hogy alá- és fölérendeltségi viszony áll fenn a tagok között - eleve következik, hogy az ellentéteket a most előtérbe nyomuló közös érdek, az állitólagos kommunista veszély elleni együttes védekezés, a magyar kérdés legfeljebb háttérbe szorithatja, de ki nem küszöbölheti. Az Atlanti Szövetségen belüli eddigi problémák most sem szűntek meg teljesen, sőt egyesek éppen a közel-keleti helyzet miatt, kiéleződtek. Csak néhány legjelentősebbre utalunk; - A szuezi válságban az USA - Angliával és Franciaorszá-ggal szemben - felemás, mérsékelt, kőzvetitő politikát folytat. Elitélte az agressziót és az angol, francia csapatok kivonása, valamint az ENSz-csapatok küldése mellett foglalt állást. Ez azt jelenti, hogy ezzel megvetik a csatornának Egyiptom által mindig elutasított nemzetközi ellenőrzésének az alapját. AZ USA pedig, mint közvet itő - az iráni olaj-koncessziókhoz hasonlóan - az eddig hegemón szerepet betöltő Anglia és Franciaország rovására betör a csatorna övezetbe. - A Szuezi-csatornának a hadműveletek miatti többhónapos elzárása, a sziriai olajvezeték 0 Komoly megrongálása egész Nyugat-Európában jelentős olajhiányt idézett elő. Ez ^-30 százalékos közlekedési korlátozást és ugyanolyan arányú benzin árv elkedést idézett elő. Az olajjal együtt igen komoly szénhiány is mutatkozik Nyugat-Európában, elsősorban munkaerőhiány miatt /ez az egyik oka annak, hogy a Szabad Európa és más nyugeat-európai rádió annyira csábítja a magyar fiatalokat disszidálásra, hogy azokat azután jelentős részben elnyeljék a nyugat-németországi, belgiumi, angliai és franciaországi legrosszabb bányák./ Angliában és különösen Franciaországban a nagy hadikiadás miatt erősödő inflációs jelenségek tapasztalhatók, Franciaország kiadásaihoz - az algériai háborúra költött napi 1 milliárd frank mellett - most az egyiptomi költségek is hozzájárulnak. Ilyen körülmények között folynak a • ....tárgyalások az USA általi olajsz állitás és pénzügyi segitségben. Valamiféke újfajta Marshall-segélyről beszélnek. Ez természetesen