MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. november 2. - 1949. november 22.

1949. november 2.

- 5 ­Cl Hofherr Standard Kisfrext A párthelyiség a pástás lakéház első emeletén van, az emelet má­sik felén lakók laknak* Biztonsági felszerelésű, jól el van látva. A kádernyilvántartást faszekrényben tartják, a többi iratokat az irattárban lévő vasszekrényben. Gépiró-szobájuk van. Ez a pártszervezet lényegében még hasonlóan a X. ker.-i pártszer­vezettel, az asztalok biztosításánál tartanak. Az irataik nagy részét faszekrényben tartják. Irattáruk most készül. Ennél a pártszervezetnél találtuk a legnagyobb hibát, a pártiro­dában pártonkívüli kislány dolgozott, mint kifutó, aki az ott tartózkodásunkkor a lerakandó pártanyagokkal foglalkozott. Meg néztük a papírkosarukat, el nem tépett hangulatjelentéseket ta­láltunk. Jól felszerelt irattáruk van, ahol az iratokat tartják. ISz a pártszervezet is lényegében akkor kezdett hozzá a SzJB» ha­tározatának végrehajtásához, amikor mi felszólítottuk őket. Irattáruk nincs, minden iratot,kevés kivétellel, faszekrényben tartanak. uggyanta Ez a pártszervezet komoly munkát végzett. Jól felszerelt irattára van, ahol az irataikat tartják. Egyesült Izzó A pártszervezet kevés helyiséggel rendelkezik, nincs irattáruk, az irataikat faszekrényben tartják. Magyar Pamut Itt is eléggé lazán kezelik a dolgokat. A titkár dolgain kivül minden irat faszekrényben van. Irattáruk nincs. Városháza Uagyon laza az éberség. A titkár várószobájábanx az mehet be, aki akar. Az iratok nincsenek megfelelő gondosságai kezelve. Irattáruk nincs. .V.H. Minden szempontból mintaszerű a rend. A peremközségekben is künn voltunk. Az elvtársak itt elget tettek az éberség technikai szempontjainak. Minden községben a fontos iratokat páncélszekrényben tartáák. Itt a kiküszöbölendő dolfg a pártházban nappal agxaájtxxxixixnixixxs a munkát megfelelően biztositani. Budapest, 1949. október 27. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom