MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. április 12. - 1949. június 7.
1949. május 17.
fel, Rákoshegy állomáson a felszálló utasok száma 16oo-fa^emelkedik, vagy Pécelen 600, Rákoscsabán 13oo, Rákosligeten 2.4oo « felszálló utasok száma./ Nemcsak abból kellett kiindulni, hogy milyen területek állanak egymással szorosabb kapcsolatban, hanem azt is figyelembe kellett venni, hogy a kijelölt területek aváros növekvő létszámának elegendő területét adjanak, ugy lakó, mint ipari és zöldterületek vonatkozásában. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a beépitett területen kivül még megfelelő, későbbi terjeszkedést lehetővé tevő üres területek maradjanak a főváros határán belül. A javasolt határon kivül falusias települések, túlnyomó részt földmüveléssel foglalkozó lakosság van. Nagybudapest területének meghatározása sürgős, mert az 195o-es költségvetés és az 5 éves terv összeállítása szempontjából nélkülözhetetlen. Meg kell említeni még néhány eddig tisztázatlan kérdést amal ynek eldöntésétől függetlenül Nagybudapest területe kialakítható. Ilyenek főleg közigazgatási és szervezeti kérdések, amelyek összefüggésben állnak a közigazgtási reformmal. A javasolt Nagybudapest határával átfogott terület Budapest és Pestmegye törvényhatóságának joghatósága alá tartozik. Nyilvánvaló a jövőben egy jog- és törvényhatóság alá kell tartoznia. Jelenleg nagyobb hatáskörrel rendelkező megyei városok, kisebb hatáskörrel községek és kerületi elöljáróságok vannak Bagybudapest szervezetében. A kerületi elöljárónak nincs, a megyei városoknak, községeknek van képviselő testülete. Legyen-e a képviselő testüket elnöke a helyi adminisztráció vezetője ?, szervezzük-e a budapesti kerületek adminisztrációja fölé képviselő testületet ? Felmerül a községi választás kérdése, ami abból a szempontból is indokolt, mivel a testületek jelenlegi összetétele az 1947-es választási eredményeket tükrözi. Véleményünk szerint a főváros polgármesfterének átmenetileg alispáni jogkört kell majd adni. Végezetül megemlitem, hogy a túlzottan centralizált fővárosi igazgatás szervezeti leépitése, a kerületi elöljáróságok hatáskörének növelése folyamatban van. A IX.kerületi kisérlet igen jól bevált. Ez önmagában megkönnyíti a nagybudapesti közjogi kérdések megöl-