MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. április 12. - 1949. június 7.

1949. május 3.

gyújtották a XIV, kerületi elöljáróságnál pedig leszaggatták. Föltűnő jelenség volt nég az is, hogy az OMRE. miután három­szori makacs preb ugatásuk után is sorozatosan letiltottuk a felrepülésüket mégis készülődtek a ropülésre, röpcédulát nyom­tatottak mintha a Pártbizottság utasítása rájuk ncn volna kö­toloző. Föltehető, hogy a következetes orőszakosságuk mögött valami ujabb ellenséges cscloknény olőkőszülotoi lohottok, \ össsofoglalva: * Május 1. politikai előkészítésében és negrondezéseben támaszkod­tunk az oddigi,elsősorban az április 4,-i orodnéry ckro és tapasz­talatokra, így tudtuk biztosítani, hogy az idei május 1. ugy politikai kifőjoződésébon,'hangulatában, nint szorvozottségébon jobb logyon az oddigioknél. A nájus l.-i ünnepség sikoro nego­rősitotto elért orodnény oinkot, olnélyitotto dolgozóinkban a proletár intcrnacionaliznus szcIlonét és szélos tönogokot akti­vizált ugy a tornelés, nint a társadalni nunka egyéb terülotoin a béko védolnéért való harcos helytállásra. Május 1, politikai és szorvozeti orodnényoi nogerősitotték Pártunk és a tönegok közötti kapcsolatot, növelte Rákosi elvtárs és Pártunk vezetői iránti szorctotot és ncgbecsülést. Most nájus 1, orednányoirc és tapasztalataira tánaszkodva koll kitorobűlyositcni nunkánkat a békonozgalon továbbfejlesztésével, a nunkaverseny továbblcndi­tásévol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom