MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. február 1. - 1949. április 5.

1949. február 8.

Mi, a Magyar Textilipar r.t. dolgozói éa vezetői megértettük ée köszönjük a Hagybu­dapesti Pártbizottságnak éa Pártnak központi lapjának, a Szabad Sápnak tárgyilagos kritikáját.- Éressük a feleléséget azért a szégyenteljes eseményért, m*l^. lemet ővé tette, hogy üzemünkben - ha rövid időre is - felülkerekedhetett a klerikális és volksbundista sváb reakció szelleme, as igazi munkasérdekek rovására. Peleiőzek va­gyunk, hogy nem voltunk elég éberek és erélyesek a szélsó-jobboldali, külföldre szökött tulajdonos, Oberschall és tőkéstársai itt maradt lakájainak, talpnyalóinak üzemünkből való kiebrudálásában.- Vem tartottunk lépést más nagyüzemi dolgozókkal, akik nem csak megértették, hogy magánknak termelünk, de kiközösítették maguk kömül mindazokat, akik ezt kétségbe merték vonni ! Vem láttuk meg eléggé, hogy milyen fontos a termelés vonalán is bebizonyítani, hogy annak eredménye a miénk és ez is oka annak, hogy csúnyán lemaradtunk a terv telje­sitésben.­Szektől a hibáktól meg fogunk szabadul és pártunk útmutatása szerint kemény késsel látunk azok kijavításához.­á tőkések ittmaradt vésető embereit, a reakció beépített ügynökeit, eltávolítjuk és helyükbe megbízható, osztályhü munkásokat és élmuakásnőket állitunk, hogy a válla­lat vezetőségében is kidomborodjék a munkásosztály vezetó szerepe.­Be nem teszünk kivételt az eltávolításnál azokkal a mumkásruhában járó, azonbaa a reakció táborához tartozó, kitelepítés elől üzemünkbe menekült svábokkal, fehérke­resztes mindszentülstákkal és nyilasok rokonaival sem, akikről kiderült, hogy a munkásruha sem leplezi eléggé demokrácia ellenes érzelmeiket.- Ellenségeink ezek, még pedig igen veszedelmesek, akik félrevezették és befolyásolták a kevésbbé öntu­datosakat.- Ezeknek a dolgosok között semmi keresnivalójuk nincs.­Gondoskodni akarunk arról is, hogy a becsületeB munka eredménye pedig ae csak a he­ti fizetésbe jelentkezzen, hanem ás eddig jogosan.hiányéit szociális juttatást is biztosit#uk a dolgozóknak.- *f ,/' 1 j ;'•''•'!yj M'l'pí'j .' < • r­Bebizonyítjuk, hogy amit a külföldre szökött tőkés elszavalt.;,-... a* üseai konyhát ­azt a dolgosok vezette vállalat - az állam támogatásával - aefpralésitja.­V v •;"!"»'•• .• .' Azt akarjak, hogy ne kelljen a mun^iásasszonyoknaV izgolttittk a'gép mellett, apró gyer­mekeikért, akik otthon egyedül maradva magukra gyújthatják a lakását. 'napközi otthont csinálunk tavasára, a reakciós könyvekkel telerakoH igazgatói lakásból.­*ea hanyagolkxkjuk el ez*, tán a legfontosabbat, a rendszeres és. tervszerű felvilágo­sító munkát, a nevelést sem.­Valamennyi munkástársunk érezzet a fordulat éve nem csak a többi Üzemekben, hanem Bálunk, a Magyar textilipar r.t.-ben is bekövétkezett.­• régi hibák kijavítása és tervünk megvalósításának legbiztosabb záloga a Pártunk ál­tal vezetett és irányított, osztálytudatos munkásokból álló üseml pártssérvezetünk, mely a dolgozók összefogásával és irányításával, a dolgosok érdekeiért szilárd cél­tudatossággal harcol és a további fejlődésben utat mutat.­f3 Jr£

Next

/
Oldalképek
Tartalom