MDP Budapesti Titkárságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. november 9. - 1949. január 25.
1948. november 23.
• IV. kar. megalakítása érdekében elvégzett és elvégzendő munkáról és szeppent okról. Elsőisben 1946 január 31-én az akkori koalíciós pártok nevében fordultunk a Polgármesterhez az uj közigazgatási kerület megalakítása érdekében* A Magyar Kommunista Párt akkor veszélyt látott abban, ha itt egy közigazgatási góe. egy reakciós gócpont alakul, de mivel népszerűtlen nem akart lenni a kérvényt aláirta, tevőlegesen azonban nem támogatta. Tudtuk, hogy előbb nagyobb feladatokat kell végrehajtani. A választások lezajlása után a Magyar Kommunista Párt rákosfalvai vezetősége azzal a kéréssel fordult a MKP nagybudapesti közigazgatási osztályához, hogy most már időszerü-e ezzel a kérdéssel a lakosság elé menni? A válasz igenlő volt és az egész kérdés tanulmányozása Beér János elvtárs elé került. Már az MKP, de különösen egy egyesült két párt azzal az erővel, amely a po+ litikal és szervezési feladatok elvégzése után megmaradt, belefeküdt ennek a kérdésnek a megvalósításába. Kisgyűléseket, háztömbgyüléseket tartunk, ahol erről a kérdésről is beszél a Párt. a lakosság örömmel várja a kerület megalakítását és ha megvalósul, tudni fogja, hogy ezt a Pártunknak köszönheti. i Pártszervezetünk előtt óriási harcok állnak. Rákosfalva őslakossága sváb gárda, vitézi házak lakói, kertváros nyugdíjasai, mind erős támaszai az aegyházi reakciónak* A közelekdés nélkül 4 1/2 km.-re lévő XIV. ker. párt+ F szervezet és elöljáróság nem ismeri, nem is ismerheti az itteni problémákat, a harc itteni állását. Ugyanez a helyzet a 3 1/2 km.-re fekvő X. ker. elöljárósággal is. Megtörtéje a héten, hogy Székely elvtárs november 10-1 titkári értekezleten az egyházi kulturelőadás ügyében állásfoglalásra kényszeritette Könöl elvtársat, da sajnos anélkül, hogy a tényállást ismerte volna. Mi a főváros XI. ügyosztályával, a Színész szakszervezettel és az AVO-val átbeszéltük a dolgot, de az utasításukat az engedély nélküli előadᣠfeloszlatására, a két rendőr nem tartotta be. Ez is bizonyltja, hogy most már megváltozott a Párt érdeke, a hatóságnak közelünkbe kell mennie. Már nem veszélyt, hanem segitséget jelentene a közigazgatás letelepítése* Most a haroor egyedül harcoljuk. A mellékelt jelentésekből látható, hogy ez a harc nem lebecsülhető. A PÉKOSZ megalakítása szétverte a gérdakörben tömörült reakciós gárdákat, de az eredmény csak ugy biztositható, ha a közigazgatás részéről támogatást kap a párt. Ez azt is jelenti, hogy a >helybeli esperes plébános támaszait, mint szervezett támogatóit leépítet* tűk* Meszlényi esperes plébános pedig nagy ellenfelünk. Azért nagy, mert I tartja a jóviszonyt velünk, nem lehet egyetlen szavába belekötni. De az anyagi erőforrásainknak előteremtésében és a tömegszervezeteink kiépítésében kitűnő szervező* i Az elmúlt évet felhasználtuk az elöljáróság felállításának torakorlati előkél szitésére is. ügy szerveztük meg, hogy a Pártház körül alakul ki a kerület gócpontja. Itt ban az elöljáróság épülete /városi épület/ 3 lakás áttelepítése után azonnal használható, park és játszótér, sporttelep, KÖZÉRT, HEV megálló és a piactér felállítása /területet biztosítottunk a részére/ már ezen a környéken vannak. Takán az egyetlen, amit a kifejlesztendő kerület érdekében eddig megvalósíts ni elmulasztottunk, a rákosi tSk gyakorlótér "Gyakorlótér" jellegének elttfcaröltetósére nem tettük meg a megfelelő intézkedéseket. Arra kérem a szervezési osztályt, hogy fentiek élőszóval való átbeszélése végett terjesszék jelentésünket Köböl elvtárs elé.