MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. november 22. - 1955. december 20.
1955. december 20.
Bár kétségtelenj hogy a külkereskedelemben szükségünk Van becsületesen dolgozó polgári szakemberekre, azonban sok esetben túlbecsülik a volt kereskedők, tőkés elemek képességeit és ezzel nehezítik a munkás és főiskolát végzett, fiatal káderek felelős beosztásba való állítását. A külkereskedelemben dolgozó munkáskáderek elég jelentős részének fejlődése nem kielégítő, Ebben szerepe van néhány esetben a nem. megfelelő kiválasztásnak &B., a főhiba azasnban az, hogy ezekkel a káderekkel nem foglalkoztak megfelelően, nem segítették fejlődésüké sőt nem egyszer tudatoson le járatták őket. A káderhelyzet hiányossága ért komoly felelősség terheli a Külkereskedelmi Minisztériumot. A pártszervezetek vezetőségei a vállalatok káderproblémáit általában látják ós fel is vetik } de véleményük mellett nem állnak ki határozottan, nem harcolnak következetesen a helyzet megjavításáért, Eltűrik, hogy a gyakorlattal rendelkező régi szakemberek elhanyagolják a melléjük beosztott káderek tanítását* Előfordul az is hogy a pártszervezet a régi szakemberekkel - még a megfelelőekke1 szemben is - érezteti bizalmatlanságát, ezzel elszigeteli őket az uj káderektől ás nem segíti elő, hogy á munkájukat jól végző, rendszerünkkel szimpatizáló régi szakemberek tudását felhasználjuk az utánpótlás nevelésére,, Ugyanakkor a munkáskáderokkel és fiatal értelmiségiekkel szemben a pártszervezetek nem támasztanak megfelelő követel menyeket a tanulásban, különösen a nyelvtanulásban és nem szervezik meg az ehhez szükséges segitséget c Igy fordulhat elő pl,, hogy a Komplex egy tehetséges munkáskáder osztályvezetője, aki 7 éve. dolgozik a külkereskedelemben, egyetlen idegen nyelvet sem tanult'meg. Jó kezdeményezése volt a Níkex pártvezetőségének, hogy a vállalat vezetőivel együtt a munkáskáderékkel ós a főiskolát Végzett fiatal káderekkel egyenként megbeszélte P milyen 'nyelvet tanuljanak és megszervezte, hogy a nyelvtanulásban résztvevőket egy-egy idegennyelvü levelező külön, társadalmi munkában is tanítja, Hasonlóképen szakmai oktatásukkal egy-egy képzett utazót bizott meg. Általában azonban a pártszervezeteknek nincs konkrét elképzelése a munkáskáderek fejlődésének biztosítására és ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a káderutánpótlás nem folyik tervszerűen. A tömegszervezetek jelentős részének munkáját formális vonások jellemzik. Különösen vonatkozik ez a szakszervezetekre „ Versenyszervező munkájuk sablonos, de nem foglalkqznak megfelelően a dolgozók szakképzésével, szociális és egyéb problémáival sem.