MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. szeptember 6. - 1955. szeptember 29.
1955. szeptember 20.
m - 3 hogy ez óv végéig megjavítsuk az agitációs munkát mind szervezetében, mind pedig politikai tartalmában. 6. / Foglalkoznunk kell a pártapparátus munkájának további_ megjavításával. A szovjet tapasztalatok alapján intézkedéseket kell tennunk~7 hogy az apparátus munkájában megmutatkozó bürokratikus papirosmunkát kiküszöböljük és a kerületi pártbizottságokkal való kaposolatunkat. valamint a párt-vegr e hajtóbizottság irányitó munkáját megjavítsuk. Törekednünk kell arra, hogy az alsóbb pártszervezetek részére több és konkrétabb segítséget nyújtsunk. Ezeknek megvalósítása érdekében rendszeresen összehívjuk a kerületi titkárokat egy-egy kórdós megvitatására. Biztositjuk, hogy a Párt^Vógrehajtóbizottság osztályai a negyedik negyedévben legalább egyszer összehívják a kerületi PVB. illetékes osztályának vezetőit és munkatársait, az osztály előtt álló feladatok alapos megvitatására. 7. / A K.V. márciusi határozata szellemében továbbra is erőteljes harcot kell folytatnunk a jobboldali opportunista elhajlások ellen, különös tekintettel az értelmiségi jellegű pártszervezeteinkben. A munkatervünk időtartama alatt az írószövetség és két legfontosabb művészeti pártszervezeteink munkáját megjavítjuk, valamint létrehozzuk a pártszervezetek vezetése alatt működő pártaktivát. 8. / Az if ju3ág közötti ne ve lomunkéról szóló K.V. határozat végrehajtását állandó ellenőrzéssel és megfelelő segítséggel biztosítanunk kell. A munkaterv időtartama alatt segítséget adunk azoknak az üzemeknek, ahol nehézségek vannak a határozatok végrehajtásában. 9. / A tanulóifjúság között végzett nevelőmunka ellenőrzése érdekében PVB. napirendjére tűzzük az egyetemi munka megjavításáról szóló K.V. határozat végrehajtását. 10. / Ellenőrizzük ós segítjük a szakszervezeti vezetőségválasztás lebonyolítását. III. l./Segitjük ós ellenőrizzük a november 27-re kitűzött tanácsi pótválasztásokat. A pártszervezetek ezzel kapcsolatos feladatait megbeszéljük a kerületi PVB-ok titkáraival. El kell érnünk, hogy a Választás a tanácstagok politikai ós agitációs munkájának t-" r ápl5Í megjavulását is eredményezze. 0fiS2AG0 SLEVÉLTAR