MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. június 28. - 1955. július 5.

1955. július 5.

­ORSZÁGOS LEVÉLTE korolt volna. Gimcaaek fölvetettük a kérdőét, hogyan Ítéli meg a taggyűlésen elmondott javaslatát. Kézéltük álláspontunkat, hogy ez provokáció ée pártellenes maga­tartás. C ezt határozottan azon nyomban visszautasítot­ta. A másik dolog, hogy nem őszinték a párthoz, se le súlyos, még mondtuk,hogy tárják fel nyiltau.őssintén, becsületesen hibáikat és azok okát, de ők nem ezt tet­ték, s elintézték azzal,hogy nem értenek egyet* Végül mindhárom polgári származású ember, akiknél igen erősen érződik a polgári magatartás* Gimes eredetileg seldészármazásu volt, kikeresztelkedett és német biro­dalmi iskolába járt* Hármójuk kőzzül kétségtelen,hogy torony magasságban a legértékesebb ember &lmss, a leg­okosabb és a legműveltebb is* Éppen ezért ebben az ügy­ben nagyobb a felelős&ége ls* Ast javaslom,hogy tagadja el a PVB. a fegyelmi bizott­zág javaslatit és sarjuk ki a pártból Őket* Fogtáljon mindenki állást szavazással* /A Fegyelmi Bizottság javaslatát a jpárt-végr-ahajtóbiaottság egyhan­gúlag elfogadta* / 1* Gimes Miklós, Fazekas György éa Siages Gábor meghallgatják a PVB. hatá­* rez&tát* Kovács István elvtársa , '„ , i A . 1 A BirVB* megtárgyalta az önök fegyelmi ügyét és a fegyel­mi bizottság javaslatát mindhárom elvtárs kizárására jóváhagyta es elfogadta* Az Indoklásban bizonyos változtatást javasoltunk,többek között azt, hogy mivel nincs bebizonyítva, hogy Magos Gábor, a soroksári Állami Tangazdaságot osztáty idegem elemekkel rakta tele, kihagyjuk. Bár bizonyítani nem tudjuk, de kétségtelenül volt valami összebeszélés Oiaee és Magoz elvtársak között, javasoljuk kihagyni as in­doklásból, hogy össze be széléé történt. Szeszük est azért hogy az indoklásban semnifole olyan kitétel ne legyen, amit az elvtársak vitathatnak és kérdésessé tehetnek. *Az elvtársak itt, a mai megbeszélésen, de a fegyelmi lliaottság ülésén ls kijelontették,hogy a KV* mároiusi lés áprilisi ha táros a távol, bizonyoa kérdésekben nem er­ikának egyet* Ki az elvtársaknak megadjuk a ieh tőaógét lannak,hogy a párton kivül ne értsenek egyet a KV* hatá­rozatával, mart aszal a párton belül nem egyetérteni nem lehet* Az április határozatban nem eeupán Megy elv­űre felelőssége van felvetve, hanem benne van Farkas Mihály elvtárs felelőssége és leváltása egyrészt, más­. részt a határozat kimondja, • ahogy est Gimes elvtárs és a többi elvtársak ls pontosan tudják, - valamint a KV* ülés referátumában, amelyet határosatként fogad­tak el, még élesebben felvetődik.hogy mind a politikai Bizottság, mind a KV. tagjai között voltak olyanok, akik hibát követtek el és az ő hibáik éz felelősségük is benne van ebben* Kétségkívül, a határozatnak az az egyik leglényegesebb része, amely kimond ja,hogy a hibák elkövetéséért a fő felelős és a jobboldali elhajlás fő ., TiB képviselője, Nagy Imre elvtara* Mivel az elvtársak ezt josLÉVAIAK ne£a tudják elfogadni, lényegében a határozat lényegét nem fogadják el, és ha ebben nem értenek egyet, magát a határozatot som tudják magukévá tenni, tehát a hatá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom