MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. március 15. - 1955. április 12.

1955. március 15.

• 39 - t/l Csikasz elvtársáé i Teljesen egyetértek azzal, begy Apró elvtársnő felelősségét állapítsuk mag. Apró elvtársnőnek elég sokáig nem volt szilárd álláspontja, ismerte Gémes ás Bágyl elv­társakat, do nem látta ezeknek as embereknek a jellemet ás ezárt felelős Aprő elvtársnő, mert a közvetlenül mel­lette dolgozd elvtársakat nem Ismerte meg. Pár háttel eze­lőtt még ugy vélekedett Bágyl elvtársról, hogy nem felelőé ebben az ügyben. farkas László elvtárs i Bágyl elvtárs indoklásánál szerepel, hogy Béraes Lajoe elvtársat javasolta Pártfőiskolára, annak ellenére, hegy tudott annak süllött magatartásáról. Sst ki kell hagyni, mart nem felel meg a valóságnak, Gémes elvtársat Apró elvtársnő javasolta iskolára. Javasolom, hogy est as ügyet a kerületi Pártbizottság, mun­katársaival beszéljék meg. Helyes lenne, ha esek a politi­kai munkatársak jelenlétében volna erről szó. Kovács Sndre elvtárs i Ss as eset nagyon súlyos. Ebben a kerületben 5 év alatt es a második ilyen eset. S ősért a kerületben ninos meg a kellő tekintélye a Pártbizottságnak, bár Apró elvtársnő személyéé tekintélye megvan. Apró elvtársnő felelősségének megállapításával egyetértek, asért le, mert Apró elvtársnő nem jelentette a dolgot a BPB-nek, hanem igyekezett elbagatellizálni, védte as elv­társakat. Kom reálisan Ítélte meg Őket. A javaslatokkal egyetértek, de jó lenne, ha meghatároznánk, hogy Gémes elvtársat mennyi Időre tiltjuk el a funkoló vi­selést ől. Földes László elvtárs i Kraits László elvtársnak súlyosbítást javaeolok. Farkas elvtársnak a javaslatával nem értek egyet, ami arra vonatkozott, hogy esek a politikai munkatársakkal beszéljék meg est az ügyet, javasolom, hogy taggyűlésen tárgyalják meg, és ott a BPVB egyik megbízottja vegyen réest. Vajdalné elvtársnői Egyetértek Földes elvtárs javaslatával. Bágyl elvtárs a javaslat sserint megrovást kap ée meghagyjuk funkciójában. Véleményem szerint esek a ja­vaslatok liberálisak, magam részéről Gémes elvtárs pártból való kizárását, továbbá Bágyl elvtárs más beosztásba való helyesését javasolom. Ssek as elvtársak lényegében süllést vittek as apparátusba, rontották a párt tekintélyét, tehát nem lehetünk velük liberálisak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom