MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. március 15. - 1955. április 12.
1955. március 15.
sea hagyjuk ki* Megbeszóltuk az üzemben a megfelelő •sérvekkel,^©vy as a^itációt ugy folytassák, hogy esekben a fontos gyártásokban résztvevő dolgosokat felrázzák, hogy érezzék át ezeknek a nagy feladatoknak a jelentőségét • A felszabadulási verseny legjobb eredményalt az öntödében értük el, ahol ma már előretartéeeal dolgosunk. Nem mondhatú ez el a G.35-ös szereidéről és a dumpergyárté részlegről. Megbeszéltük as ott dolgozd vehetőkkel és fIsi kai dolgozókkal, hogy a felszabadulási műszakban igyekezzenek e lemaradást behozni és ok ls előretartással dolgoszanak. A dolgosok és a vesetők látják a hibákat, hogy az ő munkájuk hátráltat máz részlegeket. A felszabadulási versenyt lo naponként értékeljük. Vannak legjobb gyáregységek,üzemrészek, legjobbár dolgozók, ennek nyilvánosságot biztosítunk. As Öntöde elsőségát ma már nem lehet elvitatni. Az egyéni versenyben eddig Szabó Elek az első. Msjtaptuk e K.V. határozatát, titkári értekezleten megbeszéltük as elvtársakkal, ezen túlmenően a határozat egyes pontjait, mi eayenként is megtárgyaljuk. Összehívjuk az üzemen belül a legjobb népnevelők tanácskozását és velük megbeszélve, tapasztalataikat felhasználva adjuk ki az agitációs anyagot. A dolgozók ezt támogatják, csak az volt a hiba,hogy a termelékenység kérdését, az önköltség fogalmát még nagyon sokan nem értik, A V.B. ezt a hibát felismerte és igyekszünk ezen segíteni* Főfeladatunknak tartjuk a traktorok önköltségének csökkentését,mert az 1952-es és 54-es összehasonlítás nagyon kedvezőtlen képet mutat. Előadássorozatot indítottunk a pártszervezet 1 és a DISZ.funkcionáriusok részére,a szakszervezet bevonásával az önköltség, a termelékenység kéneseiről /ezeket már megtartottuk,/a munka versenyről a jövő héten tartunk előadást. Komoly harcot kell folytatni az üzemben lévő legyeimeset-lenségek ellen. Nemegyszer fordul elő,hogy egy-egy ember távolmaradásé alatt átcsoportosítást kell csinálni. Ilyen és ehi.e.; hasonló esetek miatt esik kl egy negyedév alatt 2o.ooo munkaóra és ez egy vállrándítással van elintézve az üzemvezetők és művezetők részéről. Nem igyekeznek ozon,ho:y a fegyelmet ezen a területem megssllárditaák. V/indt Károly elvtársi /Szállitóberend.Gy. párttitkára/ Az áprillz 4.-1 felajánlásunk teljesitése a futómacskák tekintetében, biztosítva lesz. A fémlánctalpakbél 300 db-ot vállaltunk, mert nem volt tisztázva, hogy 5oo db. kultlvátort, vagypedig 3oo db. cséplőgép gyártási feladatát kapjuk. Későbblek során ugy alakult a dolog,hogy Cséplőgépet ls, és kultlvátort ls kell gyártani. Ugy néz kl, hogy mo£ fogjuk tudni közelíteni kultivátorban as eredeti tervszámot. A cséplőgépek ecetében nincs meg a teljesítés előfeltételeimért a mai napig sem tudtuk beindítani as alkatrészgyártás hiányosságai foJy tán. Komoly erőfeszítést' fog jelenteni,hogy a 80 db. exportcséplőgópet teljesíteni tudjuk ebben a negyedévbon,-A meglévő gyártási előírások megfelelő alkalmazásával komoly eredményeket lehet elérni, mint ahogy esek már as I.- ós II.