MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. december 2. - 1954. december 28.
1954. december 23.
Szert legyen felelős Szabd- Zoltán ée Kovács István elvtárs. Api ez Örttődsi selejtre vonatkozó javaslatot Illeti, örönmel vesszük, mi ls hasonlót akartunk javasolni. Ast javasolom, hegy a Vasas Szakszervezettel, a 520T-a1, KCM-el közösen rövid időn belül indítsuk be* .Az ankét kérdései meg kell nézni, hogy nea lahet-en január második felére tenni* As öntödei selejt probléma már régóta kidolgozott probléma. As értekezleten mi politikailag felvetjük, hogy mit jelent ez a kérdés, de műszakilag erre ml nem vagyunk képesek, sőt nem is vagyunk illetékesek, as a minisztérium feladata. Bízzuk meg Farkas Láss lé és Szabó Zoltán eÍvtársaicat, hogy tárgyaljanak a minisztériummal és a Vasas Szakszerv esettel és ha van rá mód, jnnuár hónap végéig tartsák meg a megbeszélést, 'n ast hiszem megvan ennek az előfeltétele. ?B ennek segítségével slőrevisssük a munkát. Farkas elvtárs nézze mag, hogyan lehetne ezt az értekezletet legjobban megtartani. KezŐ elvtárs félvetetts, hogy ne kezeljük est az anyagot ugy mint határozatot, mert nem mond ujat a munkatervhez képest. Azthiszem azért el lehet fogadni, mert részletekben többet mond, mint a munkaterv, es tsrmész-etes is. 1955. első negyedév munkájáról van szé, összefoglalja a legfontosabb felad a- • toKat. Ha kisgépei tjük aszal, amit ss elvtársak javasoltak, I akkor égessen elfogadható lesz. 1 Van egy sor dolog, amiben Ismétlés van. Javasolom azt hagyjuk ' ki. és érvényesítsük a meglévő határozatokat. Ilyen alpont az l/a* hogy vegyék figyelembe az Iparigazgatónag kidolgoz-ása • 1 alatt léiM Intézkedési terveket. A b. pontot helyeslem, a 2/t ] alpontra nincs saükeég. Felveti az anyag, hogy meg kell szervezni a Párt- Végrehajtóbizottságok havonta történő tájékoztatását. Hem értem miről fogjuk tájékoztatni Őket. Azt hissem ez a pont nem fontos. As itt elhangzottak alapján, persze a javaslatokat figyelembevevő, as 1KC. 5-6 pontból álló határozatot készítsen. 2./ A Budapaot-i lakásépítkezés 19»4. évi helyzete és az 1955-ös lakásépítési prpgrpiaT. SlőadÓi Farkas László elvtárs. Keresztest Gybr^yné elvtársnő / Országos Tervhivatal./ Az uj megoldásra vonatkozóanj azt hiszem, hogy nem helyes, nem járható ut* egy uj Mária Valériádé lepő t létesítenénk vele. Ugy gondolom, miután a lakásokat nem k lo évre építjük, nem ez a megoldás utja. Gyakorlatilag külvárosszerü részeket létesítenénk es uj terv ezerint. Azt kellene megvizsgálni, nogy a loo millió forintot a vállalatok között szétosztva,nem-e lehetne jobb megoldást találni. Kisebb igényű lakásokat építenénk ugyan, társadalmi uton a dolgozók segítenének. A vállalatoknál jelentkezne egy bizonyos önköltség emelkedés, de azért meg kellene ezt a dolgot nézni. Az elvtársak aa olcsóbb megoldást nézik és Így a javaslatban szerepel, hogy a WC. ée viz ne legyen bent a lakásban. Kern tudom az elvtársak a költségbe beleszámolták-e, ha egy uj települést létesítünk, oda utak kellenek, csatornázás kell ée ezek megépítése ls a lakás költségébe számit.