MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. november 2. - 1954. november 23.
1954. november 9.
Ani a termelési kérdéseket illetit én ia hely** lem, hogy ne keltsünk nyugtalanságot, da nem értek egyet aszal a tendenciával, hogy a minisz-. tériura BZ eme t huny a csalások, a hibák felett. Az els<5 dekádban azért van 5-lo<-os tervteljeaités, mert a termelést beosáraoljék as előző havi teljesítéshez. Itt as ideje, hogy ezt nyíltan ée élesen felvessek. Jav solom bizsuk mag Farkas ée Szabó elvtársakat, bizonyitoák be konkrét anyagban, hogy ez i^y van éB kérjük a Központi Vezetőséget foglalkozzon ezzel á kérdéssel éa tegyen konkrét intézkedést, a MinisztertanácoaXal együtt hogy a csal is megszűnjön. Amennyiben tényleg súlyos csalásuk derülnek ki, erre is hívjuk fel a Központi Vezetőség figyelmét. Helyes munkatársi értekezlet elé vinni a pártszervezettel kapcsolatos dolgokat és ugy közölni velük, hogy a Ihadapesti Párt bizottsághoz érkeztek jelentések, levelek. b./ J-vaalat kitüntetésre. A beterjesztett javaslatot a következekkel fogadta el a Pártvegrehajtó Bizottság: Heg kell nézni, hogy a javasoltak késül ki mikor kapott kitüntetést, éa a Budapesti árt bizottság osztályvezetői közül is bevenni valakit a javaslatba. Általában kevés a javasoltak között az osztályvezető, vagy helyettes, llavontakét havonta ezután rendszeresen kell javaslatot készíteni kitüntetésre éa deoeabsrrs előkészí tem ni kit akfirmk a lo éves J^orhUlrtn a \A munka?. ''^^JUJLtíO^ni.^íer-ós Bányai elvtársakat "JdTksll venni a javaolatbél, helyettük másik két titkár elvtársat kell javasolni, esetleg meg lehet nézni Balogh elvtársat a VIII. kortiletből. Erdélyi Gyuláné elvtársat kell a Gazdasági osztályról a javasoltak közé bevenni, Pischer József elvtársat /:IV., Nyerebőrgyt;JtŐ Vállalati/ ki kell hagyni a kitüntetettek kosul, helyette egy nagyüzemi alapszervi titkárt kell bevenni. c|/ Javaslat az Előadói Iroda és az E lméleti Tanácsadó, kiegészítésére.. . A beterjesztett javaslatot a rártvégrehajté Bizottság elfogadta. d,/ gáder javt.slotok. S y é k i T' á 1 elvtársat a Budapesti ártvógrehajtó Biuottsá{r nem fogadta el a - hónapos propag&ndaképző tanfolyamra. Horváth Gyula alvtéraat a BTVB. elfogadta a Ganz Vagongyár Pártbizottság titMr'nak aszal, hogy Mező elvtárs előbb beszéljen az Xvii-val és Dósa elvtárosai.