MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. augusztus 17. - 1954. augusztus 24.

1954. augusztus 17.

AB udvarias kiszolgálás érdekében is állandó nevelő mun­kát végzünk. A hiánycikkek helyett ajánlunk sás, hasonló árut. Kern mindig fogadják el a vevők ezeket. Szeretnék kapcsolódni a párttitkárok képzéséhez. A gazdasági munka elvégzése azt hozza maga után, hogy 12-16 órát vannak benő így a párttitkáraink nem igen tudnak tanulni. Javasolnám, ha ez lehetséges, a párttitkárok részére egy tanuló délu­tánt adjanak a rendszeresebb tanulás érdekében. Kovács Antal elvtársi Elég súlyos s kereskedelmi utánpótlást helyzete. Mi mag­néztünk egy néhány áruházat ebből a szempontból, ügy néz ki, hogy kb. 60 év múlva talán lesz megfelelő, szocialis­ta rendszerben kiképzett kereskedelmi dolgozó. Is a prob­léma ugy néz kit a kereskedelemben sok az idős dolgozó és a régi kereskedőket kénytelenek vagyunk alkalmazni. Szak as elemek sok esetben ellenünk dolgoznak. Jellemző adats a IX. kerületben a 4. sz. Zöldségkiskereskedelmi Vállalat­nak 6 millió forint deficitje van. Helyes lenne foglalkozni azzal a helytelen nézettel - ami még magtalálható - hogy a kiskereskedelmi dolgozókat nem veszik eléggé emberszámba. Lebecsülik őket. Ez egy sor sértődöttsegre ad okot. Nagyon sok becsületes dolgozó van közöttük. Sz elég rossz hangulatot táplál a kereskedelmi dolgosok között. Több halyen felvetődött a szociális ellátás és a fizetés kérdése. Elég nagy különbségek vannak a más területen dol­f ozók éa a kereskedelemben dolgozók fizetése között, fel­étlenül helyes lenne és indokolt, hogy kissé alaposabban foglalkozzanak ezzel az illetékea szervek. Köböl József elvtársi A jelentésben egy sor dolgot felvetettek, azonban sok fon­tos kérdés kimaradt. Nincs felvetve, hogy klelógitjük-e a kereskedelmi dolgozók érdeklődését? Foglalkozunk-e azok­kal a speciális problémákkal, amelyek érdeklik őket? Gon­dolom pl. a külpolitikai kérdések érdeklik a kereskedelmi dolgozókat. As agitációs munka a jelentésből kimaradt, le­het hogy az életben sincs meg? Ha foglalkoznánk ve ls, a jelentésben is szerepelt volna. A párt agitáció mellett a politikai befolyásolás más eszközeit is ki kellene hasz­nálni. Van kulturális élet, ami érdekli őket, ezekkel ne­künk foglalkozni kell. Ezekre nagy figyelmet kell fordíta­ni, mert a pártélet nem olyan mint egy üzemben, a kereske­delem széttagoltsága,a pártszervezetek kicsinysége miatt. Ezért szükséges, hogy a társadalmi életükben a politikai befolyást erősítsük. A jelentésben nincs egy szó ssm az ellenség működéséről, hogy dolgozik, a pártszervezet hogyan küzd ellene. Szó sem esett arról, hogy a politikai légkör milyen most a kereskedelmi dolgozók között. A kiegészítésben sem fog­lalkozott ezekkel a kérdésekkel Takács elvtárs. Túlságo­san elterelődött a munka a gazdasági kérdések felé. A párt-politikai munkával, az agitáclóval, az ellenség el­leni harccal s jelentésben keveset foglalkoztak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom