MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. július 13. - 1954. július 27.

1954. július 13.

Ehhez akkoriban a Budapesti Párt- Végrehajtóblzottság nem járult hozzá és többek között emiatt sem tudta a helyi pártszervezet kellően megmagyarázni ezeket a kér­déseket. Valószínű, hogy a jüvoben is szükség lesz i­lyen és hasonló intézkedésekre. Termoszé te sen nem sza­bad, hugy rendszer legyem belőle, de azért nagyobb önál­lóságot kell adni a partszervezeteknek, hogy ilyen kér­désekben maguk dönthessék el rugalmasan a tennivalókat. A különböző anyagoknál egyes szervezetikben több időre van szükség, mint ahogy a központi tematika azt meg­szabja,. A Kohó és Gépipari Minisztériumban pl. a szocia­lista iparosítás, a Népművelési Minisztóriumban a kul­turális kérdések stb. 3./ Oktatási fegyelem. Az elmúlt évben az volt a gyakor­lat, hogy hetenként kellett statisztikát adni a létszám­ról, most legutóbb már nem volt erre szükség. Ez egy­részt erőt adott arra, hogy többet foglalkozzanak az ok* tatás tartalmi kérdéseivel* Hálunk az első négy Öt hó­napban tavaly visszaesett a megjelenési és tanulási fe­gyelem, nagyobb volt a hiányzók száma mint máskor. fialunk sem mondták meg a kerületben, hogy van előadásos propaganda is, mert féltek, hogy akkor inkább oda fog­nak többen jelentkezni* ügyelni kell arra is, hogy ne fordulhasson elő az. ami tavaly egyes esetekben maximalista törekvések voltac az anyag mennyiségét illetően. Volt olyan eset, hogy egy pontot kellett átvenni a párttörténetből és volF olyan eset, hogy nem lehetett átvenni azt a mennyiséget, amit megjelöltek. Ez volt azután a dogmatikus tanulás egyik oka. Korbeli Lajos elvtárs: A jelentés az oktatási év értékelésénél inkább csak a vezetők szinvonalat vette figyelembe* Megállapítja pl. hogy megértették a HEP szükségességét* A vezető propa­gandistáknál ez valóban igy van. de nem mondhatjuk el ezt az alsóf oku oktatás területén* Az értékelésnél alaposabban figyelembe kellett volna venni, hogy mi volt az helyzet az alsobbfoku oktatási formákon, ahol a párttagság szóles töméni tanulnak* Mert meg kell mondani, hogy az elmúlt oktatási évben, bár volt javulás az előző évekhez viszonyítva, nem tudtuk elérni azt a követelményt, amit a Politikai Bi­zottság elénk állított, különösen az oktatás tartalmi szinvonalat ieletően. Olyan kérdéseket kellett volna megnézni, mint pl. hogyan volt biztosítva áz oktatás ellenőrzése. Ízen a területen véleményem szerint komoly hiányosságok voltak, és ezért nem tudtuk a propagandis­tákkal való foglalkozást, a hallgatókkal való törődést megjavítani. A másik fontos terület, amit alaposabban kellett volna evÉLTÁR értékelni, a propagandisták képzése* Az elmúlt évben bizony ez nem volt megfelelő. Nem sikerült megfelelően a vezetők propagandamunkába való beállítása sem* Mutat­kozott a propagandisták részéről egy bizonyos önteltség is* A PH-ban tartandó előadásokra nem igen mentek el, mondván hogy az nekik nem ad sokat* A mi kerületünkben ezek a hibák élesen jelentkeztek. Azt hiszem megmutat­koztak ezek más kerületekben is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom