MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. július 6.
1954. július 6.
A párt helyes politikáját nem tudjuk megfelelően alkalmazni az egyes rétegekre, pedig kiváló erők állnak rendelkezésünkre - nincs még egy olyan párt szerv a Központi Vezetőségen kívül, amelynek ilyen nagy tartalékai lennének mint nekünk itt vannak a legfejlettebb káderek a minisztériumokban, központi szervekben* A budapesti intézményekben régi, tapasztalt, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező elvtársak vannak, akiknek a bevonásával, segítségével ki tudjuk dolgozni minden réteg számára a speciális politikát, módszereket, melyek segítségével a párt poliükáját érvényesiteni tudjuk. Az ipar területén is igen komoly tartalék áll rendelkezésünkre, a legjobb sztahanovisták segítésével ki tudnánk dolgozni a helyes módszereket, politikát* A különböző rétegek felé szintén a legjobb kommunisták bevonásával ki lehet dolgozni a tennivalókat, de ami a leglényegesebb a legdöntőbb bázisunk felé - a munkásosztály felé Is gyenge a politikai munka, ezért a BPB-nak egyik legközpontibb kérdése a politikai tömegmunka megjavítása* És nemcsak a BPB-nak, hanem a kerületi pártbizottságoknak is* A BPB* és ezen belül a BPVB. irányítsa Budapesten a közvéleményt és ne a közvélemény után kullogjon* Kern tárgyaljuk meg időben a politikai kérdéseket, nem eléggé segítjük a sajtót, rádiót és nem támasztjuk alá a politikai munkát* Itt kell egy komoly változtatást elérni a munkában* Mi irányítsuk a közvéleményt, mi adjunk feleletet a legdöntőbb kérdésekre* Még gyakori, hogy kényes kérdések megválaszolása elől kitérünk, nem felelünk, gyakran nem is a PB* hibájából, hanem mert mi sem k?;unk rá feleletet, de azért állítom, hogy többségében rajtunk múlik, hogy nem válaszoljuk meg a tömegeket érintő komoly kérdéseket* Amire nem adunk mi választ, ataa ad az ellenség* Félreneveli a tömegeket és megnehezíti a helyzetünket. A politikai tömegmunka megjavításához szükséges az információ megjavítása, hogy tájékozva legyünk a tömegek véleményéről és ezen a téren szintén elég komoly a lemradás* A politikai vezetés megjavítása érdekében szükséges, hogy minden vonalról, az alsóbb szervek, tömegszervezetek részéről a hatóságok részéről rendszeresebb és jobb politikai információt kapjunk és nocsak a titkár, hanem a PVB. minden tagja jobban legyen tájékozódva. Javasolom rendszeresen biztosítsunk a PVB. tagjai számára, ha nem is mindennap, de néhány naponként összefoglalt hangulat jelentést, hogy lássák mim a problémák és igy a PVB* tagok jobban, aktívabban tudnak törődni azzal, hogy milyen válaszokat kell adni a felmerült problémákra* A harmadik probléma összefügg a politikai munkánkkal /- és itt a legnagyobb lépést kell előre lépni - / hogy az embert állítsuk a munka középpontjába* Nem eléggé törődünk a dolgozókkal, nem eléggé áll mindennapijászmunkánk középpontjában sem a FVB-nek, sem az apparátusnak a dolgozók helyzetének megjavítása*• Pedig politikai munkát végezni, megnyerni a tömegeket, szorosabb kapcsolatot kiépíteni ezen keresztül lehet. Ba a PVB. ugy szervezi át a munkáját, hogy minden egyes munkatárs érdeklődik az után, mi a tömeg problémája és mindent megtesz annak érdekében, hogy az apparátus közelebb kerüljön a tömegekhez. A rádióval is ki kell építeni a kapcsolatot, hogy budapesti problémákat is ves en fel, azt arait mi kérünk, nem pedig azt ami nekik jut eszükbe. Nagyon kemény harcra van szükság, hogy a BPB* apparátusát állítsuk arra, hogy az ember legyen a munka középpontjában*