MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 1.

1954. április 1.

dolgozó párttagjainkat. A Választmány határozata szerint, /melyet a Központi Vezetőség köznevelésre vonatkozó határo­zata alapján dolgozott ki / a következő években az általános iskolai tanitás fejlesztésére kell forditanunk a legnagyobb figyelmet. Kormányunk a főváros üzemei ás hivatalai, valamint a szülők segítségével meg kell teremtenünk ehhez a legszük­ségesebb anyagi feltételeket. Fokozni kell a tanulók tárgyi tudását, oavitani kell a pedagógusok nevelő munkáját, első­sorban a hazafias nevelést. Meg kell teremtenünk az iskola ás a társadalom /a pedagógusok és a szülők/ sz-oros kapcsola­^ tát. A szülőknek ás az üzemeknek, hivataloknak az anyagi segitságen tul segiteniök kell a tanulók nevelését is, ami elsősorban a kommunista szülők kötelessége. A vezető pártszervek fontos feladata, az iskolai pártszervezetek megerősítése, hogy megfelelő po­litikai, ideológiai segitséget adhassanak az iskolai oktatás­hoz, neveléshez. E határozat végrehajtása során fellen­dült az üzemek,- hivatalok, iskolákat patronáló munkája több kerületben /pl. XLX. XII. XVII. III. II.- kerületben./ A pártszervezetek ás a pedagógus szakszervezet többet, gon­dosabban foglalkoznak a pedagógusokkal, a pedagógusok jogos kéréseinek, panaszainak orvoslásával. A munka dandárja azon­ban még előttünk áll. Az elmúlt félév során az általános iskolákkal való behatóbb foglalkozás mellett elhanyagoltuk a főiskolákat és az egyetemeket. Létrehoztuk ugyan az egységes egyetemi pártszervezeteket, melyek beváltak, bár még bizony­talanok. Segitséget adtunk a félévi vizsgák lebonyolításához,

Next

/
Oldalképek
Tartalom