MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. február 9. - 1954. február 16.

1954. február 9.

így pl. el kell kerülni, hogy az egyes minisztériumok a kapott lakásokat főleg a hivatali apparátusnak utalják ki. Mindezekre valő tekintet tel a B?B. a követ kezőket 4tffcfe4­V- l./Az 1954-ben átadásra karülő kb. 6.000 lakás slosztá­sával a Fővárosi Tanácsot kell megbízni. a. / Az elosztásnál a Minisztertanács által véglegesen meg­állapított keretből kell kiindulni. b. / Az elosztásba be kell vonni a tárcák által kijelölt vállalatok igazgatóit és szakszervezeti elnökeit. Az uj lakó kijelölése közös megállapodás alapján történjen. Az egyes vállalatok lakáskontin­gensének helyes kiosztásáért az igazgató felelős. c. /Az elosztásnál a dolgozók érdemeit kell figyelembevenni, de érvényre kall jutattni ezzel együtt a dolgozók lakásviszonyaiból adó­dó követelményeket is. d. /A kijelölt lakók március végéig kapjanak értesítést arról, hogy hol, mikor és melyik lakásba költözhetnek. Az épülő lakó­házak társadalmi ellenörzését^^-övendőbeli lakókra, illetve azok szak­szervezeti bizottságaira kell bizni. Ftefean a tanácsok adjanak hivatalos segitséget. e. / Gondolni kell arra is, hogy a kijelölt uj lakók munka­helyükhöz legközelebb eső épületben kapjanak lakást, a közlekedési helyzet könnyítése végett. 2./ A Fővárosi Tanács gondoskodjon mind az u j, mind a felszabaduló régi lakásokból tartalékokról a zavartalan lakásgazdál­kodás biztosítása végett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom