MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. augusztus 13. - 1953. szeptember 1.
1953. augusztus 18.
•tőségeinkhez képest az elmélet és a gyakorlat Összekapcsolására. Mindez azt mutatja, hogy gyakran szakadás volt a között, amit tanitottunk a pártiskolákon és a konferenciákon, s amit a gyakorlaté 4 ban cselekedtünk. Hány előadásban fejtegettük pl. a párt és a tömegek közötti kapcsolat jelentőségét, agyakorlatban pedig pont az ellenkezőjét tettük. Hányszor beszéltünk lelkesen a SZOCialiZ^i* • «vv' fC' * ous gazdasági alaptörvényéről, ugyanakkor nem figyeltünk fel a reálbérek csökkenésére és gazdasági életünk számos egyéb hibájára. Mi is, én is, a PB. tagjai is, betürágó módon tanultuk eddig a marxizmust leninizmust. Pártiskoláinkon, a pártoktatásban nem neveltük önálló gondokodásrá az elvtársakat. Ezért fordulhatott elő, hogy a kerületi PB-ok funkcionáriusai közül többen egyszerűen nem tudtak 4 / magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy a Sz.ü. miért küld Belgrádba nagykövetet? Kállai elvtársnő, aki az 5 hónapos pártiskolánkat vezette, egyszer olyan kijelentést tett: nekem nincs időm Önálló gondolkodásra. Ez azonban sok más funkcionáriusainkra is jellemző. A BPB. nem szervezett jól előkészített ideológiai, ^ elméleti vitákat. Sőt! Ellenvéleményt e téren sem tűrtünk. Türelmetlenül ledorongoltuk azokat, akik kétségeiket fejezték ki egyegy formula helyességét illetően, vagy valamilyen hibás álláspontot foglaltak el. Nem figyeltünk fél az olyan biráló megjegyzésekre, hogy az alsófoku pár toktat ás ban nem folyik világnézeti nevelés, pedig erre Biszku elvtárs többször felhivta figyelmünket. PártiskoIáinkon, az iskolán kivüll oktatásban tűrtük, a maxioalizmust, s csak szavakban küzdöttünk ellene. Számokat haj-