MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. július 21. - 1953. július 28.
1953. július 21.
tük, gyanakodtak egymásra és kezdett a munka visszaesni, rossz lett a hangulí és panaszkodtak, hogy munkájukhoz nem kapnak segitséget. Javasoltam beszéljék ezt meg párt biz ott sági ülésen, mert ez a törés a pártmunkában visszaesés^ hozott. Semmiféle ellenséges csoportosulás nem volt, csupán támaszkodni akartam 3 párttagra, mert még nem ismertem a minisztérium embereit. Van egy olyan kitétel, hogy az Élelmiszeripari Minisztérium éjjeli miniszteri Ez nem helytálló, mert be tudom bizonyitani, hogy a munkaidő letelte előtt mentek el az emberek. Kénytelen voltam kézbevenni ezt a kérdést, mert bár Tőzsér elvtárs figyelmét erre felhívtam és segitséget kértem tőle, nem tett sen mit az ellen, hogy az emberek ne járjanak be későn, ne menjenek el a munkaidő letelte előtt, ne beszélgessenek munkaidő alatt a folyosókon. Nálam valóban fennállt az éjjeli munka, mert volt olyan idő, hogy 24 órán keresztül nei mentem ki a minisztériumból, mert nem volt^ helyettesem. Hibám van és ha Biró elvtárs megkérdezte volna tőlem, hogy milyen hibákat ismerek, sokkal többet el tudtam volna mondani, mint amennyit ő megismert. Előfordult az, hogy a munkatársak a határidőket nem tartották be és a határidő lejártakor - csak éppen hogy hozzanak valamit - összecsaptak egy jelentést. Természetes, hogy ezeket nem írtam alá és ez sok embernek nem tetszett. Sokszor követtek el hibát és előfordult, hogy ilyenkor gorombán beszéltem velük. Engem a SzU-ban arra tanítottak, hogv a munka elvégzésére a parancsot ki kell adni, harcolni kell a végrehajtásáért és szigorúan felelősségre kell ^K>nni azokat, akik nem hajtják végre. Ha a dolgozókat megkérdezik az elvtár^k, azért 9o$-uk azt fogja mondani, hogy szigorú vagyok, de igazságos. Szeretem a birálatot és hozzá is vagyok szokva, mert a birálat segit saját hibáimat kijavitani. Annak, hogy a minisztérium dolgozói nem birálnak az is az oka, hogyha valaki a pártbizottságon jelentett valamit, nem vizsgálták ki. A határozati javaslatokkal módositássál egyetértek. A hibák ellenére véleményem az, hogy a minisztérium jó munkát végzett, többségében jó elvtársak dolgoznak a minisztériumban. Vigh elvtársnő volt nálam, érdeklődött a munka felől. Mondtam, hogy szivesen venném, ha meghivnának pártbizottsági ülésre és n is Ígérte. Remélem, hogy ezután több segitséget fogok kapni. Babos elvtárs rendes, becsületes ember, azonban betegs és igy nem tud megfelelő segitséget nyújtani. Örülök, hogy avizsgálatot megtartotta a Budapesti Pártbizottság, bár a módszere nem kommunista módszerrel történt, pártszerütlen volt. Lehet, hogy Biró elvtárs hozzá van szokva a szenzációs riporthoz, de ezt nálunk nem lehet csinálni. , B^iró elvtárs: Amikor a minisztériumi pártbizottság először megtárgyalta a kél dóst, felvetettük a jelentésben lévők 9o$-át. Ezen az ülésen Altomáre elvtárs is ott volt, és véleményét is kifejtette. Valóban egy-két nappal megelőzött bennünket, felkeresett és háromnegyed órán keresztül kifejtette ismét a véleményét. Tehát véleményem szerint a lényeges dolgokat elmondotta. Visszautasítom, hogy a vizsgálat módja pártszerütlen lett volna. Fenntartom annak a kifejezésnek is a helyességét, hogy csoportosuké volt a minisztériumban. Mező elvtárs felvetette, hogy a főosztályvezetők 5o%-a csak megbízott. Ez elsősorban a pártmunka következménye, de kétségtelen az is, hogy amerre csak nyúltunk mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a fiatal kádereket elnyomják, rövidebb-hosszabb idő után kikerülnek a minisztériumból. Ott volt pl. a Központi Vezetőség Ipari és Közlekedési osztályáról odahelyezett Szigetiné esete, aki a SzU-ban végzett és ugy került a minisztériumba. Erről tudott Altomáre elvtárs is, de arról már nem tudott, hogy ez az elvtársnő a minisztériumból a szokásos módon kikerült. Egyszerűen félre lett állitva. Nem lehet azt mondani, hogy a csoportosulás ellenséges volt, de a személyzeti osztály munkájában van ellenséges irányzat és javasolom, hogy a Központi Vezetőség nézze meg a minisztérium személyzeti munkáját. Nem értek egyet azzal sem, hogy a jelentésben riport szerűség van. A jelentési a pártbizottság részéről kiküldött brigád készítette el, ason egyes elvtársa] véleménye alapján módosítottunk. Földvári elvtárs javaslatára el is küldtük