MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. június 9. - 1953. június 30.

1953. június 23.

A.z"idén megkiví- ; juk kétszer'ozni a Vidám Budape*st~'közönsogének számát. Ki­terjesztjük a műsorokat strandokra, pályaudvarokra, kirándulóhelyekre és 3étaha"jókra. A választások tanulságai alapján"bekapcsoljuk a kulturagitá­3iós "brigádokat és kiszélesítjük az ismeretterjesztő propagandát és a szén Léltető agitációt. Az egész szakaszban fokozottabban segiteni kivonjuk a HezőgazdaSági kerületeket és azokat a kerületeket is, ahol a klerikális reakció erősebben tevékenykedik. / Szervezeti téren főleg arra törkszünk, hogy a Vidám Budapest a népművelé­si munka törne gkapcsolatai'nak erősödését jelentse. A rendezve nyek*'nagy ré­szét --"az általános* gyakorlattal ellentétben - elképzelésünk szerint a tö­aegszervezetek szerveznék. Törekedni fogunk az állandó bizottság és az al­bizottságok erősitésére is, lehetővé téve azt, hogy a Vidám Budapesttel kapcsolatban konkrét feladatokat vállalhassanak. A tavalyi gyakorlattal"* ellentétben legalább 5 alkalommal kívánunk széles tapasztalatcserét szer­vezni. /ATá egyiket július hónap közepén, a második augusztus hónap köze­pén, a"harmadikat pedig szeptember végénV Az utóbbi, egyben~*a Vidám Buda­pest értékelő értekezlete is lenne./ Elérjük azt, hogy az erősebb"kertile­bek segítséget adjanak a gyengébbeknek, főként a mezőgazdasági kerületek­iek. Szabadtéri müsorokt i műsorok tartalmi és művészi" színvonalára sokkal több gondot fordítunk, nint az előző évben. Ennek érdekében június hónapban a Budapesti Városi Danács'VB. XI. Képfflüvelési osztálya és a Budapesti MSZT Szervezet egy min­;amüsorbemutatót ren z. Erre meghívjuk a kerületi tanácsuk népművelési >sztály dolgozóit, a Kulturotthonok""dolgozóit, a tömegszervezetek, a szak­szervezetek és nag: obb üzemek kultur felel őseit = A""bemutatót vita követi, ímelynek célja bebizonyítani, hogy a politikai tartalmat és a művészi szir vonalat szabadtéren is lehet biztosítani. r'választások ideje alatt nagy segítséget kaptunk a kerületekben működő írói munkaközösségektől. Az írói munkaközösségek munkáját a nyári időszak­in is fel kivánju'k használni, hogy azok ezáltal is erősödjenek. El kell Iríiünk, hogy az írószövetség tagjai a nyár folyamán is patronálják az iróá cöröket. A szabad téri""müsorok színvonalának emelése és változatossága ér­lekében pályázatot"'hirdetünk az"irói munkaközösségek csoportjai között ki­sebb jelenetek és rigmusok megírására. 5. kerületi tanácsainkkal legalább l"'hónapra előre elkészítettjük a prog­ramot. Ez lehetővé teszi, hogy a kerületekben működő szakfelelősi hálózat ^színjátszó, zene, éhek, tánc, szakfelelősök/ segítségével biztosítani tuc juk a megfelelő műsor tanácsadást, és ellenőrzést. "Ugyancsak a műsorok szii vonalasabbá és változatosabbá tétele érdekében kerületeinknek megküldjük 1 Művészeti Együttesek II. Országos Versenyében kitűnt üzeffii és területi 3soportok névsorát, hogy főként ezeket az együtteseket szerepeltessék. k kerületek szabadtéri színpadain a különböző parkokban, ligeteikben leg­alább 330 műsoros előadást rendeznek a tömegszervezetek és"'a kerületi ta­nácsok. Az átlag látogatottságot minimálisan"lcOoo főre tervezzük. A 33° nüsorból legalább 15o-et a különböző"szakszervezetek, üzefiíek, loo-at tíü StfSZT, 2o-at a DISZ, 60-at pedig a kerületi tanácsok kulturotthonai szer­veznek. Segítséget adunk ahhoz, hogy a íbntosabb rendezvények'.ez, hivatá** 30s színészbrigádokat is felléptethessenek. A* «•>. k Eilharmóhiá'nál el kívánjuk érni, hogy a Vidám Budapest rendelvényein tize mi honoráriummai lépjenek fel. Ezzeí megakadályozzuk a zugbrigádok sze­repeltetését 0 kerületekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom