MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. június 9. - 1953. június 30.

1953. június 16.

megfelelően hasznosítani. A pártbizottságéit a végrehajtás ellenőrzése közben - bár jobban segítették, nevelték a kádereket, százával ismer­kedtek meg munkájukat lelkiismeretesen végző pártmunkásakkal. Komoly hiányosság volt, hogy a pártbizottságok és pártvezetőségek egyrésze a szerzett tapasztalatokat nem rögzitette. Kádertartalékaikat nem széle­sítették ki. A választási munka értékelése során elhangzott dicsérete­ken kivül kevés helyen léptették elő menetközéén a munkában kitűnt ken­dereket. Kevés helyen váltottak le, illetőleg részesítettek pártbünte­téaben munkájukat rosszul végző, ingadozé, opportunista káiereket. A választási munkában és a termelésben nagy számban tűntek ki jól dolgozó pártönkivüliek, ezeket azonban tagjelöltfelvétel szempontjából nem je­gyezték fel, menetközben nem javasolták felvételre. Ezt csak most a választások után próbálják pótolni. Ennek következtében nem emelkedett áprilisban a tagjelöltfelvétel, hanem visszaesett 3.9 #-al. Pontos üze­mekben egjfiLtalán nem volt tagjelölt felvétel. Nem kielégítő a javulás az egy évnél régebbi tagjelöltek ligyá nek rendezése terén sem. A szám­szerű előirányzatot egyetlen kerület sem teljesítette. Nem sikerült ennél a munkánál az egyes alapszervi vezetőségek és a tagság részéről megnyilvánuló opportunizmust felszámolni. A pártszervezetek erejét mégis nagymértékben növelte, hogy a párttagság többségét sikerült a .pártmunkába bevonni. A kerületekben általában 35-4o ^-ről 6o*-65 #-ra emelkedett a pártaktivisták aránya. Pl. Budapesten a választási munka alatt kb. loo.ooo népnevelő, ebből kb. 32«ooo uj és 25.000 pártonkívüli népnevelő dolgozott. A pártvezetőság ek a választás beindulásakor, de különösen az április taggyűléseken és az azt követő pártcsoport értekezleteken, párt­megbizatások adásával szélesítették ki a népnevelő hálózatot és

Next

/
Oldalképek
Tartalom