MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. április 21. - 1953. április 28.
1953. április 28.
teljesítcények is vmnrk. Usyan ebben az üzemben a párttitkár élenjár a termelésben. | " Felszabadulási Hét" sorén elnyerte a felszabadulási oklevelet, 31 ujitás beszervezését vállalta, amit 47-re teljesített. Hasonló jó tapasztalatok vpnnek az ATRÁ-bpn is. Legdöntőbb hibs ennél a feladatnál, hogy • pértmeghizstásokat kiadják, de kevés gondot fordítanak menetközben! ellen őrzéséra, és nea vonják felelőseégre es illetőt, he nea hf jtotta végre. í Hazai Téctiefonóban a pártcsoportok vezetői beszámoltatják a párttagokrt e vállalások, - a műhelyek vezetőit pedig • dekádterv teljesítéséről. Az e téren lévő nehézségek leküzdésére a pórtcsoportok mozgósítanak. / legutóbbi titkári értekezleten értékeltük a választási bókeverseny eddigi tapasztalatait. A titkárok főleg a területi pgitáció problémáival foglalkoztak, igen kevés tudott választ adni p« üzemi problémákról. /cs Ferenc elvtárr; I jelentésből megállapítható, hogy van javuléa p tagaág aktivizál 3aa terén a Vörös Csillag Traktorgyárban, azonban mégis a fejlődés mellett komoly problémája ez üzemi pártbizottságnak, hogy a pártmegbi^rtások kiadását, ellenőrzését ne* tudják megfelelően kézbentrrtrni és ezt nem minden esetben értelmezik helyesen. lsoeorban problémája ?=z üze i pártbizottságnak, hogy a párttitkároknek, ypsietőségi taroknak, pártbizalaiaknek nem tud módszerbeli segitséget adni ahhoz, ho^y a párttagság döntő részét bevonják • különcöző felsírtok elvégzésébe. Nagyon sok párttagnál kicsit formális a párt megbízat ás adass. Adnak pártmegbizatást, de miután nem konkrét,n»a számoltatják be őket,ée el5bb-utóőb a párttagok visszakerülnek p praszivitalba. Az íprilis lo.-i határozat kimondja, ho s ry a Párt élcsapat jellegét elsősorban aszal leh* t növelni, ha gondoskodunk pértaegbizatásról. Kea lehet olyan álláspontot elfoglalni, hogy a párttagok passzívak, nem pk^rark dolgozni. A hiba ott van, hogy P pártvezetőségek nea tudják kinek milyen pártmegbizatást adjanak, lihcz r-z üzemi és kerületi pártbizottság nem nyújt megfelelő segitséget. Y.rlzsáa elvtársnak, valamint a kerületi pártbizottság szervezési osztélvánek sokksl többet kell íogíelkoznia a Vörös Jsilleg Traktorgyárral. Helytelen, hogy a oudapeeti Pártbizottság elé olyan jelentést küldenek be, amely nem megfelel? színvonalú, r Budppesti Pártbizottság instruktorának PZ üzemi párttitkárral együtt, PZ utolsó pillanntban kell átdolgozni, bhez hasonlóan rz egész pártépitő munkában nem nyújt megfelelő segitséget a kerületi pártbizottság. •» • Köböl elvtárs; / jelentéi? rzt mu ! "tjp, hogy a pártmeg: izr tás adésp túlságosan a teimeléerc megy, a választással krocsol^tos politikai munka pedig r körzetekre. Pedig e problémp az Üzemekben sokkal jobban megoldható, mert nem kell tapogatózni, a dolgozók't általában ismerik. I választok 9o*'-e dolgozik valahol, tehát a munkahelyeken folyó pgitáció r választásnak rendkívül fontos része. A jelentésből az tűnik ki, hogy a tömegszervezetek pártaegbizrtáaa-p választással kapcsolatban is ceak termelési jellegű, z kell, de nem elegendő. 6 uj korosztály választ elsóizben, ennek érdekében a DlSz-nek jelentős munkát kellene kifejteni. I szakszervezetnek gondoskodnia, kellene rrrál, hogy ne múljon el szakszerve? ti gyűlés anélkül, hOf?y a válrsztáo szóba ne kerülne. V^gy pl. feldolgozná a gyár múltját. Helyes, hogy az M3ZT.népszerűsíti p jóltermelŐket, de még helyesebb lett volnr ! rr'l is beszélnie, hogyan válrsztanak a Szovjetunióban. Kern tartom helyesnek r csoportos és egyéni népnevelők szétválasztását. A Szovjetunióban az mellett, hogy az agitátorok egyéni nevelő munkát végeznek, mindegyik képes rrrr, hogy pl. csoportos újságolvasásra összehívja a párttagokat. A szociáldemokratizmus kérdését kicsit könnyen intézi el a jelentés.