MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. november 11. - 1952. november 18.
1952. november 11.
mérettel rondolkesnok, s nincs mindegyiknél biztosítva, hogy az idői év fokozott követelményeinek megfeleljenek. Az intézethez lö otthon tartozik. Nehézséget jelent a több kerületben szétszórt otthonok szervezeti összekapcsolása. Kb. 80 tanuló lakik otthonban, a férőhely számon felül. A rendesett beiskolázás lehetőséget adott, hogy főleg az I. éves osztálykeretek alakításánál megvalósulhatott, hogy 1 tanár, 1 oktató és 1 nevelő foglalkozzon a tanulókkal. A nevelők már következetesebbek a követelmény támasztásában, hiba viszont az, hogy a követelmények nem egységesek. Kellő felkészülés hiányában, a foglalkozások nagyobb részt ötletszerüek.Különösen a fiu otthonokban a nevelők nem t- lalják meg a megfelelő hangot a tanulók felé. Magatartásuk nem mindig példamutató. Gyakoriak még a formális "erkölcsi," politikai nevelési módszerek. Keveset tartóskodnak a tanulók között, problémáikat nem ismerik. Több otthonban még a tisztaság és a rend területén is vannak hibák, a gyenge ellenorsós következtében még most is előfordul több otthonban lopás. Komoly gondot okos a II. éves tanulók nevelése. A fiuknál és lányoknál is gyakran előfordult, hogy kimaradtak, engedély nélkül kiszökdöstek, jampec módra jártak és viselkedtek. Több alkalommal ponyvaregényt találtak náluk, amit áz üsomből hoztak. Elharapódzott köztük a káromkodás, nevelőikkel szemben fölényesek, tissteletlenek. A Médssortani Tanács ülése foglalkosott esekkel a problémákkal és as RM. Pártbizottságának is fclhivták a figyelmét esekre a jelenségekre. As iskola, tanműhely nevelési munkája jobb, asonban as eljárások, követelmények itt sem egységesek. A tanitási órák nevelési és politikai tartalom ssempontjábol szegényesek. A tanulók ssabad iáGjükct sport, kulturmunkávcal,versenyek rendezésével, mozi, ssinhás látogatással,olvasással,stb. töltik ki. Havonta egy-egy mozi és ssini előadáson vess résst minden tanuló. As Intézetnek gazdag könyvtára és szépen berendezett olvasó terme van. Az otthonokban esenkivül folyóiratok, képes kiadványok állnak rendelke-