MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. június 3. - 1952. június 17.
1952. június 10.
4./ Különfélék a. / Káderjavaslatok A Pártbizottság a beterjesztett Tamás Éva, Kenderák Erzsébet, Boros Lajosné, Tóth Józsefné, B.Kovács István, Chrobák Vera, Balázs Lajos, Hegyi Lászlóné, Kogler Ferenc, Szabó László, Horváth Vera elvtársakra vonatkozó javaslatokat elfogadta. Nógrádi Gyuláné és Rudas Edéné elvtársakra vonatkozó javaslatot a Pártbizottság a napirendről levette azzal, hogy a Káderosztály nézze meg mégegyszer. Ugyancsak a napirendről le lett véve Tóth Mária elvtársnő javaslata azzal, hogy a Budapesti DISz.Bizottság nézze meg mégegyszer. b. / Fegyelmi ügyek A Pártbizottság Ambrus Dezső, Ács Andrásné, Sajó József, Potzta Imréné, Szöllősi Kálmánná, Mundi István T ra beterjesztett fegyelmi javaslatot elfogadta. Fodor Sándor szigorú megrovását és Aradi János megrovását kizárásra változtatta, valamint Tokodi Imre pártbüntetésére vonatkozó javaslatot eltörölte. c. / Uj alapszervek alakítására vonatkozó javaslatot a Pártbizottság elfo~ gadta. d. / A Budapesti Népnevelő június havi számára vonatkozó javaslatot azzal fogadta el a Pártbizottság, hogy foglalkozni kell valamilyen formában az uj normákkal. e. / Az 1952.június 17.-i PB.ülésre vonatkozó napirendet az alábbiak szerinl fogadta el a Pártbizottság^ 1. / A Politikai Bizottság határozata az 1952-53-as oktatási évről. Előadó; Marián elvtárs 2. / A Budapesti Pártbizottság III.negyedéves munkaterve. 3. / A Lánggyári Pártbizottság és az igazgató jelentése a Gazda-mozgalom elterjesztéséről az üzemben. ^ 4./ Jelentés a Fővárosi Tanács tömegszervezeti munkájáról. Előadó; Pongrácz elvtárs 5. / A koreai gyűjtésről 1 . Előadó: Marián elv tár s 6. / Különfélék. kmf. Budapesti Pártbizottság