MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. február 26. - 1952. március 11.
1952. március 4.
A szakszervezetek figyelmét fel kell hivni arra, hogy alaposabban foglalkozzanak a verseny kiértékelésével. Értékeljék ki a műhelyek vállalását és teljesítését, brigádok és egyes személyek teljesítését, kivéve az olyan helyeket, ahol 1/4 éves vállalások történtek. Helyes lenne ha foglalkoznánk azzal a kérdéssel is, hogy ebben a periódusban mennyi uj káder jött felszinre, itt nemcsak a káderosztályra gondolok, hanem a Párt-és Tömegszervezetrek osztályára is. Ezeket lehetne határozatba venni. Tehát elvtársak ha mi ebben a 4 napban kézbe*fogjuk venni ezt a kérdést, akkor szép eredményeket fogunk elérni, lényegében biztosítani tudjuk a felajánlásoknak a teljesítését. Határozatok: A Pártbizottság megállapítja ast, hogy a versenykampány nem volt feszesen kézbentartva, azért a következő 4 napot arra kell felhasználni, hogy maximális segítségnyújtás mellett minden dolgozó teljesiteni tudja felajánlását és ebből a munkából a DISZ Bizottságok is vegyék ki a részüket, járjanak elől jc példával. Az eddigi versenykampányok egyik hiányossága volt, hogy a vállalásokat nem megfelelően értékelték ki. Ezért a Pártbizottság felhivja az illetékes elvtársak figyelmét arra, hogy ellenőrizzék a vállalatvezetés és a szakszervezetek ezirányu munkáját. Felelős: Hörömpöli elvtárs Határidő: március 9. A Világosság és az üzemi sajtó is fokozottabb figyelemmel kisérje a vállay lások teljesítését és a jó eredményeket hozzák nyilvánosságra. Felelős: 3iró és Csikeszné elvtársak Határidő: március A Pártbizottság felhivja a Káder-, és a Párt-és Tömegszervesetek Osztályának a figyelmét a versenykampány ideje alatt feltűnő uj káderekkel való foglalkozásra. Felelős: ics-Schurecz elvtársak Határidő: III. 2./ Jelentés az V. és XIII.kerületi békebizottság munkájáról. Előadó: Csikeszné elvtárs Jteajka Ivtársnő: /BPB/ Legjobb a békemozgalom a II.ker.-ben és a legrosszabb a XXI.ker.-ben. A budapesti békebizottság 2 részből áll; a reprezentatív és a kerületekben lévő tagokból, akik rendszeresen üléseznek. Az értelmiségiek felé még nem tudtunk megfelelő eredményt elérni. Molnár elvtárs: /Xlll.ker.PB./ A jelentésben felvetik azt, hogy a békebizottságok mozgásitják a népnevelőkkel együtt a dolgozókat, mig a 4.oldalon leírják, hogy a XIII.ker.-ben nem. Ez két ellentétes dolog. Nagyon helyesnek tartanám ast, hogy a feladatokat kicsit konkrétabban megkapjuk a békebizottságok munkájára vonatkozóan. Az üze • mekben változatlanul főkérdés, hogy a pártonkívüli tömegeket megfogjuk és moz gósitsuk a termelésre a megfelelő agitáción keresztül. A XIII.ker.-ben 418 békebizottság van, kb. loo-12o szervezés alatt áll. Egy-egy kisgyűlés alkal' mával 2o-25.ooo embert mozgattak meg a kerületben. A körzetben aktivak a békebizottsagok, előadásokat szerveznek, amelyen néha megjelenik 5-6oo hallgató is. Fő hiba, hogy nem adjuk meg napról-napra helyesen a feladatukat. Le kellene tisztázni, hogy a békebizottságok hogy tudják mozgósítani a tömegszervezeteken kívül lévő tagokat, hogy idővel szervezettebb, magasabb formába tudják bevonni őket. Szőczi elvtárs: /V.ker.PB./ Fő paribíéma és véleményem szerint nagy hiba, hogy ezek a kérdések még nincsenek tisztázva. A BPB meg fogja hozni a határozatot, amelynek alapján világosan látja majd a ker.PB.agit-prop.osztálya hogyan kell dolgozni ezen a téren.