MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. augusztus 7. - 1951. augusztus 14.

1951. augusztus 7.

Ifegy Mária elvtársnő: A szeles vita is bizonyítja, hogy olyan kérdést vetettünk fel, amely ismeretlen és réajda-B, igen fontos, Budapest ipari-szükségletének el­látása szempontjából, másrészt Pártunk II. Kongresszusa is foglalko­zott ezzel és Gerő elvtárs is aláhúzta annak fontosságát, hogy a jö­vőben fokozottabb mértékben nagyohb feladataink lesznek a köz-szük­ségletek ellátásban. A szövetkezetekben dolgozók politikai nevelése nem lehet közömbös a Párt számára és az itt elvégzendő feladatokhoz nemcsak a Tanács, de a Pártbizottság részéről is segitséget kell nyúj­tani. A jelentés és az elhangzottak alapján megállapíthatjuk, hogy a szövetkezetek fejlődésében - különösen a II. Kongresszus határozata után - szép eredmények vannak. Javasolom, hogy a Pártbizottság a be­terjesztett jelentést fogadja el és ehhez kiegészitésképen, egyetér­tünk a hozzászólásokkal is. Javasolom, a Tanács közösen az OKIBz-al és a HIG—el'dolgozzon ki egy tervezetet a szövetkezetek megalakításának tervszerűségére vonatkozó­an. A megalakítás ne a spontanitásra legyen bizva, hanem a budapesti dolgozók szükségleteit figyelembevéve. Azt kell megnézni, hogy milyen anyagok állnak rendelkezésünkre és mi az a fontos terület, ahol fej­leszteni kell-a szövetkezetet. Helyes volna a fontossági sorrend meg­állapítása is. Javasolom a Pártbizottság bizza meg Pongrácz elvtársat a tervezetet kidolgozásával, egy hónapon belül. A minőség kérdésével kapcsolatosan, javasolom, hogy a Tanács szigoritsa meg e téren az el­lenőrzést. Ezzel elérjük, hogy a szövetkezeteknek nagyobb súlyt tudunk adni a vásárlók felé. A politikai neveléssel kapcsolatosan egyetértek a javaslatnak azon részével, hogy a kerületi pártbizottságok kisérjék figyelemmel a szövetkezeti pártszervezetek munkáját. Ezzel esetleg • körlevél formájában, vagy a titkári értekezleten fogunk foglalkozni. A Tanács, a HTG és az OKISZ hangolja jobban össze a munkáját, az Ipa­ri osztály pedig több segitséget adjon az ellenőrzés vonalén. A közel­jövőben megindul egy nagyobb takarékossági mozgalom, mely azt jelenti, hagy a kisipari szövetkezetek tervszerűen kapnak a nagyipartól hulla­dékot. Ezért az _eÍvtársak már most készüljenek fel arra, hogy nagyobb mennyiségű ^IféPfögnak kapni és gondoskodjanak a megfelelő munkaszerve­zésről és ellenőrzésről. Köböl elvtárs felvetette a konkurencia kérdé­séti Az a véleményem, amennyiben erre mód van, ennek nincs semmi akadá­lya. Felvetődött, hogy nagyobb hangot kell adni a szövetkezeti mozga­lomnak. Ezzel egyetértek és részben a Tanács, részben a HIG- lássák el megfelelő cikk-anyaggal a Világosságot. A szövetkezetek munkájához a Fővárosi Tanács politikai segitséget adhat azon keresztül is, hogy rend> szeres ellenőrzést gyakorol munkájuk felett. Javasolom, hogy Pongrácz elvtárs a kiegészített jelentést egy héten belül mutassa be. Határozatok: A Pártbizottság megállapítja, hogy a budapesti kisipari szövetkezeti mozgalomban - különösen Pártunk II. Kongresszusának határozata óta ­fejlődés tapasztalható. A Pártbizottság javasolja, hogy a Fővárosi Tanács, az OKISZ és a HIG a következőket vegye figyelembe: a. / A Fővárosi Tanács a minőség területén szigoritsa meg az ellenőr­zést. b. / A jövőben a Tanács az OKISZ és a HIG jobban hangolja össze a munká­ját. c. / A Fővárosi Tanács az OKISZ és a HIG lássák el megfelelő cikkanyag­gal a sajtót. d. / A szövetkezetek megalakításának tervszerűségére vonatkozóan a Fővá­/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom