MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. május 15. - 1951. június 5.
1951. június 5.
Az Épületelem gyárban,/bár báralaptullépés nem volt tapasztalható/ a normák kezelésével helytelenül foglalkoznak* A vállalatvezető, amikor a normások tudatéra adták, hogy egy uj módszer bevezetése a normák megváltoztatását teszi szükségessé, erről hallani sem akart, sőt a termelési értekezleten kijelentette, hogy ő nem enged a normákhoz nyúlni. A normaosztály a vállalat vezetőséget megkerülve a Minisztériumnak jelentette a dolgot, amely a vizsgálat után elrendelte az uj időmérést. A háromszög tagjai még ezután is közömbösen fogadták ezt a rendelkezést. Igy történt aztán meg az, hogy a munkásoknak a művezetőn keresztül hozták tudomására a normák változását, aki, a .dolgozókkal ezt a tényt minden politikai alátámasztás nélkül közölte. A ^plitikai munka hiányosságának tudható be az, hogy ezeknél a dolgozóknál norraavisszatartés tapasztalható. Az ilyen és ehhez hasonló esetek vonják azt maguk után, hogy a dolgozók között norma-ellenes hangulat van. A bér- . •] alapoknál mutatkozó ingadozás, valamint a jó példák, amelyek megtakarításban nyernek kifejezést egy-egy hónapban, mint az R.M*-ben is februárban, amikor lo7 *-os tervteljesités mellett l.ooo Ft.-ot takatirottak neg, azt mutatja, hogy ha a vállalatoknál a normákat helyesen kezelik, figyelemmel vannak a normairodákban a kartonok okmányszerü kezelésére, a vállalatvezető ^.landóan tájékozódva van és ellenőrzi ezeket, akkor feltétlenül megmutatkozik az eredmény abban, hogy a vállalat a béralap tervét betartja. A Fémáru és Szerszámgépgyárban csak egyizben volt béralaptullépés, az is Minisztériumi jóváhagyással, A Párt és Szakszervezeti szerveink nem szivesen foglalkoznak a normák rendeletileg szabályzott változtatásainak ellenőrzésével, de a béralap túllépések okainak vizsgálásával sem. Ezért nem is tudják ellenőrizni az ezzel kapcsolatos munkák végrehajtását. Az EMÁG-ban pl. a Pártszervezet nem kisérte figyeleumel hogy áll a béralap. Az akkori titkár, Szikszai elvtárs azt sem tudta, hogy miből adódtak a túllépések, ami azt mutatja, hogy nem is foglalkozott a kérdéssel, ilyen körülmények között nem is tudta a vállalatvezető figyelmét felhivni a túllépések megakadályozására. A MÁVAG-ban ahol ugy a vállalatvezető beszámolt egy izben a Pártbizottságnak a béralaphelyzetről, ha-tározatokat azonban nem hoztak a hibák kiküszöbölésére, s igy ORSZÁGOS IXWtlTÁ