MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. január 12. - 1951. január 26.
1951. január 19.
A javaslatok másik részének csak kis százaléka foglalkozik a pártépitéssel kapcsolatos javaslatokkal. Vannak olyan kerületi pártbizottságok, ahon am még egyetlen javaslat sem érkezett be. A lezajlott pártértekezletek - melyekről képünk van - általában jól sikerültek. A hozzászólások ragy része javaslatokat és felajánlásokat tartalmazott. "Ezen belül főleg a politikai munkával, elsősorban az agitáció val, a termeléssel kapcsolatban pedig döntően a Miniszter Tanács határozatával foglalkoztak a dolgozók. Altalános hiba volt, hogy a Pártkongresszus jelentőségét az egyéni életben nem vetették fel. Kern váltották aprópénzreaz ezzel kapcsolatos szempc tokát* Nem esett szó az ellenség elleni harcról,sem. Néhány szót a Budapesti Pártértekezlet előkészítéséről® Egy sor szervezeti teendőt végrehajtottunk. Feladatunk továbbá, hogy fokozzuk a kongresszusra való előkészületi munkát. Ezen belül a következő kérdésekkel kell foglalkozni: 1./ Kongresszus jelentőségének további tudatosítása, 2./ a termelés vonalai mutatkozó lendületet át kell vinni a pártmunka egy területére. Igen fontos feladat a megtett felajánlások ellenőrzése is. A mult heti pártbizottsági ülés határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy minden osztály ad egy munkatársat a javaslat összegyűjtő bizottságba. Ennek ellenére sem jelölt a Káder osztály és az Ipari Termelési osztály egy-egy elvtársat a bizottsági munkába való résgvótelre. A taggyűlések megszervezésére és ellenőrzésére az instruktor elvtársak megkapták a szempontokat. Vasárnap a Szabad Nép kampánnyal kapcsolatban félnapos háziagitáció lesz. Csikasz elvtársnő; A Szabad Nép kampánnyal kapcsolatban elmondottakat akarom kiegészíteni: Egyes kerületekben vannak nagyon szép eredmények, azonban a kerületek többségében lemaradás mutatkozik. Különösen a I/. ketületben, ahol vannak olyan üzemek, mint Pl. a Táncsics Bőrgyár, ahol egyetlen előfizetőt sem szereztek. Ezeken a helyeken a Pártbizottságok is elég opportunista álláspontot foglalnak el ebben a kérdésben, A mostani pártnapok egyik legnagyobb hiányossága abban volt, hogy a pártszervezetek későbben tudták meg, illetve csak az újságokból értesültek arról, hogy pártnap lesz. így a felkészülés nem volt megfelelő. Ennek a pártnapnak az lett volna a szerepe, hogy mozgósítson a pártonkivüliek felé. A hibákért mi is felelősek vagyunk, mert tőlünk nem kapták meg a szervezetek időben az utbaigazitást. A háziagitációval kapcsolatban kiküldtük a szempontokat a pártszervezetek* nek, vaxooiiint az ellenőrzést is megszerveztük, /igyázni kell az agitáció során arra, hogy a Szabad Nép terjesztése mellett a Kongresszus jelentőségének tudatosítása el ne sikkadjon. Juhász el/társ: .Budapesten a Szabad Nép kampánnyal kapcsolatban elmaradás mutatkozik. Ezen a héten a Titkársági előirányzott 50.000 uj előfizetésnek csak 24.6%^-kát teljesítettük. A lemaradás oka, hogy számos kerületi pártbizottság nem készítette elő ezt a munkát politikailag megfelelően. Vagy túlságosan hehéznek látták, vagy félvállról vették a feladatot. Ebből ered az a hiba, hogy Újpesten számos üzemben lemondták a Szabad Népet. Ez egész különleges, sőt ellenséges munka eredménye. Ezen túlmenően más hibák is megmutatkoznak. Pl, a szociális összetételben: pl. a 18.-i előfizetőkből 81 munkás, 3 paraszt, 20 értelmiség, 117 alkalmazott, 113 egyéb, 3 közalkalmazott, 23 htb, és 23 ismeretlen. Ezek a számok is mutatják, hogy az ü-zemekben gyengén áll a helyzet. És ezen nem javit az sem, hogy egy-egy kerület igen jó eredményeket ért. el. A Titkársági határozban benne van, hogy az a cél, hogy a nagyüzemi munkások és az egyénileg dolgozó parasztok fizessenek elsősorban elő a Szabad Képre. mutatkozik eay másik nagy hiba - és itt közbe kell lépni - hogy az üzemi dolgozzókkal lemondatják a Szabad Képet a lakásukon és az üzemben kell előfizetniük. Az ü em ennek alapján jelenti, hogy felemte a Szabad Nép előfiezetők számát és lényegében az történik csak, hogy a területről az