MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. november 24. - 1950. december 8.

1950. december 1.

a. / A pártoktatásból kiiaaradtakat február hó közepéig be kell szer­vezni a színvonaluknak megfelelő oktatásba. Ide kell sorolni azp­kat a pártonkivülieket is, akik a termelésben munkájukkal kitűntek. b. / A pár tonkivülieket be kell szervezni a különböző előadássorozatok meghallgatásába /Bolsevik Párt Utja/ illetve a tömegoktatásba va­ló részvételre. c. / Gondoskodni kell róla, hogy a párttagok és a pártonkivüliek leg­jobbjai bekapcsolódjanak a rendszeres népnevelő munkába. 5*/ A kerületi és az önálló üzemi pártbizottságok legalább negyedévenként tartsanak megbeszélést velük. Tudatosítsák bennük, hogy ók a termelés alsófoku parancsokai és éetékeljék ki munkájukat, különös tekintettel a munkaversenyben való részvételüket, a normát nem teljesítők megsegítését illetőleg. Az első megbeszélést február közepéig minden­hol meg kell tartani. 6. / A Budapesti Pártbizottság hivja össze a 80 legfontosabb üzemi három­szögét, kb. 40 csoport-, és művezetőt, akik a termelésben jól dolgoz­nak, a minisztériumok illetékes főosztályvezetőit, valamint a szakszer­vezetek illetékes funkcionáriusait. A munka beindítása végett beszél­je meg velük, a kérdés jelentőságét és a szükséges tennivalókat. Erről megfelelő sajtó nyilvánosságot kell biztositani.' Az értekezletet ja­nuár hó végéig kell összehívni. 7. / Az Ipari Termelési osztály gondoskodjon arról,hogy a határozatok vég­rehajtása biztosítva legyen és erról rendszeresen tájékoztassa a Párt­bizottságot. Ipari Termelési osztály

Next

/
Oldalképek
Tartalom