MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. július 28. - 1950. augusztus 4.
1950. augusztus 4.
A VIII. kerületben egészen másképp látom a dolgokat. A mai kiértékelésnél az volt a benyomásom, hogy a pártbizottság kampányszerűen foglalkozik a feladatokkal. Nem tudja összekapcsolni a nomrarendezés kérdését a tag és tagjelölt felvétel kérdésével. Nekem sem jutott essembe az, hogy megnézzem, jelentkeztek-e a Pártba azok, akik jól viszonylanak a normarendezés kérdéséhez. A Pártbizottságunk egyik tagjának sem tűnt fel, hogy alacsony a felvettek létszáma, nem jutott eszünkbe, hogy javítsunk a munkánkon. Felmerült egy vitás kérdés, és itt a Budapesti Pártbizottság sem foglalt határozott álláspontot. Nemrégen foglalkozott a pártbizottságunk azzal, hogy súlypontot kell képezni az építőiparban ós ebben is maradtunk. Nem tettünk semmmilyen konkrét intézkedést. Meg kell álla itani, hogy felszínesen végezzük a munkánkat. Munkánk csak akkor lesz eredményes, ha minden feladatot összekapcsolunk a pártépitési kérdésekkel. Kovács István elvtárs: Nem is olyan régen, kb. 2 hónappal ezelőtt tárgyalta a Budapesti Partbizottság ezt a kérdést. Azóta bizonyos javulás van, a bból a szempontból, hogy csökkent a kispolgári elemek felvétele. Ugyanekkor ez a másik oldalon nem hozott eredményeket, nem növekedett a jó proletár elemek felvételének száma. £s azt jelenti, hogy az elvtársak továbbvitték a régi politikát azzal, hogy most már a kispolgári elemekre ügyeltek, de lényegébevéve semmi intézkedést nem tettek annak érdekében, hogy a proletárok arányát megjavítsák. Nagyon érdekes, ahogy Kontha elvtársnő felvetette a kérdést. Nekem as volt az órzésem f mikor Kontha elvtársnő jav solta, hogy a kispolgári származású ifjaknál enyhítést csináljunk, hogy még min* dig nem elég világos, hogy itt osztálypolitikáról van szó, az élcsapat szociális összetételének megjavításáról van szó. Ezért nekünk ezekben a kérdésekben vaskövetkezetességgel kell eljárni. As elmúlt héten a Szervező Bizottság megvizsgálta egy évre visszamenően a tag-és tagjelöltfelvételt. Az eredmény az, hogy semmit nem javult a Párt szociális összetétele. Sőt vidéken as egyéni parasztok aranya visssí esett és megnövekedett az egyéb alkalmazottak száma. As 1 éves "pártépitő munka" nem javult, sőt egyes helyeken visszaesett. Már pedig ezen javítani kell, hogy a taglétszámon belül növekedjen a proletárok és as értelmiség aránya, a 4-5 mezőgazdasági területtel rendelkező kerületben növekedjen a dolgozó parasztok aránya és csökkenjen az egyéb kategóriákhoz és a kispolgárokhoz tartozók ssáma. Kiért döcög ez a kérdés. Itt alapvető hibáról van szó, arról, hogy a pártépités kérdését még mindig nem értik a funkcionáriusok. Nem értik a kerületi titkár elvtársak sem, hogy a partépités döntő központi feladat és ezért a pártépitóssel, a tag-es tagjelöltfelvétellel nem alkalomadtán kell foglalkozni. Nem értik a funkcionáriusok, hogy a pártépitést össze kell kapcsolni a normarendezés kérdésével. Nem foglalkoznak a pártonkívüli dolgozókkal, akikből nagyon jó párttag lehet. Még mindig vannak az üzemekben sztachanovisták, akik nem tagjai a Pártnak. A budapesti párttagok 45 %-a kispolgári elem. Itt egy kettős folyamatnak kel végbemenni: 1./ Felszívni az uj jó elemeket, 2./ és kiszorítani fokozatosan sorainkból a meglévő kispolgárokat. Igen komoly visszaesés van a tag-,ós tagjelöltfelvétel teróni É2 azt mumfitatja, hogy ezt a kérdést nem sikerült megértetni a titkár elvtársakkal ás a partszervezetekkel. Ezért nemcsak a kerületi titkár elvtársak a felelőség, hanem felelősség terheli a Párt és Tömegszervezeti osztályt is. Nagyon sok feladatát háttérbeszorit^a ms osztályok feladatának elvégzése miatt. Hogy est a hibát megszüntessük, szükséges, hogy a Budapesti Partbizottságon belül a Párt és Tömegszervezeti osztály foglalkozzon eszel a kérdéssel. Hónapról - hónapra az uj feladatok mellett állandóan ellenőrizse est a kérdést. Tudatosítsa a pártszer özetekben, hogy milyen lényeges kérdés ez. iábben a munkában vegyen részt az Agit.-Prop. osztály is. Hiba volt, hogy állandó rendszeres agitációs munka során nem tudatosították a Párt jelentőségét és szerepét. As agitációs munka nem foglalkozik azzal, hogy a partonkivüliekkel megértesse, hogy mit jelent párttagnak lenni.