MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. május 26. - 1950. június 30.
1950. május 26.
: . i Hat ározat a budapesti köznevelési munka feladatairól. Pártunk Központi Vezetőségének a VEM munkájával kapcsolatos kérdésekről 195o március 29.-én kiadott határozata alapján a Nagybudápesti Pártbizottság megtárgyalta a budapesti köznevelési munjto^ jelenlegi helyzetét és feladatait. Az 1949-50 tanévben a köznevelés területén komoly eredményeket értünk el. Lány egében felszámoltuk a kiváltságosak művelődési monopóliumát, nagyszámban szervezetten vittük be a dolgozók elsősorban a munkásosztály gyermekeit a középiskolákba és egyetemekre. Politikai munkával ás nyári vizsgaolőkássitő tanfolyamokkal sikerült az általános iskolai lemorzsolódást a tanév elejéro minimálisra csökkent oni. A szabad vallásoktatás bevezetése óta általában a tanulók 35-4o%-a nem jár hitoktetásra, egyes helyeken / pl. középiskolai kollégiumok / ez az arány még magasabb. A Nagybudapcsti Pártbizottság 1949 augusztusi határozata alapján o tanulmányi munka nagy• lendületet vett. Megváltozott a tanulóknak elsősorban a munkástanulóknak, a tanuláshoz való viszonya, megerősödött ö tanulmányi fegyelőm, a dolgozó szülők többet foglalkoznak gyermekük előmenetelével, a pedagógusok egyrésze harcol a tanulmányi szinvonal emeléséért. Ezt mutatják a tanulás támogatására történt kezdeményezések / rendszeres koropetálás stb./ is. A természettudományos oktatás kiszélesedett, az általános ás középiskolák egyes osztályaiban az oresz nyelvoktatás be lett vezetve és bizonyos fejlődés jelentkezett a tananyag, a tankönyvek és a tanügyigazgatás vonalán is. Pártszervezeteink foglalkozni kezdtek a közoktatás kérdéseivel, munkájuk elsősorban az iskolák szociális összetételének megváltoztatása és az iskolai munka politikai alátámasztása torán hozott eredményeket. Az eredmények mellett, amik egész iskolarendszerünket közelebb hozták a." szocializmus építésének követ élmény oihez, a tanév során - az ollonsége-kártovás következtében - súlyos hibák és hiányosságok jelentkeztek. Az ellenség - különösen a tanév első negyedében - súlyos zavarokat okozott, elsősorban a tanügyigazgatáson keresztül. A tantervek késése, a kis számban ás túlméretezett anyaggal megjelent tankönyvek, az egyetemek, főiskolák, szakérettségi tanfolyamok tananyag túlterhelése / Pl. a Műegyetemen heti 54 kötelező óra / az ösztöndijak elosztásának ellenséges módszere, a munkástanulók elkedvetlenitésére és az iskolázásból V&I9 kiszoritásra irányult. Ezek következtében a budapesti általános iskolákban félévkor a tanulók 12,7/b-c bukott meg, ennek 6o%-a munkástanuló volt, akik a szabót zs következtében több hónapon keresztül nem kapták meg a részükre biztosítót ingyen tankönyveket / 31. XIII.kor. / Különö-