MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. április 21. - 1950. május 19.

1950. május 12.

A MÁV, Budapesti Igazgatóság Politikai Osztálya, működéséről, • ^^ /­A vasút, mint az ország gazdasági életének vérkeringóse, rendkívüli . jelen­tőségű népgazdaságunk életében. A vasút már eddig is igen nagy feladatáért oldott megi Az 1938-asnál lényegesen kisebb járműparkkal 45 /—kai több áru­tonnakil.motort teljesített és 75 $-kal több utast szállított, mint 193&­"ban, pedig a vasút teljesítőképességét lényegesen lerontották az elszenve­dett háborús károk. Az Ötéves terv végrehajtásában további nehez feladatok állanak a vasút előtt.' Ebben az évben előreláthatólag mintegy 20-125 /t-es forgalom emelkedéssel lehet számítani és ma is az őszi csúcsforgalomhoz•ha­sonló áruforgalmat bonyolítunk le. A vasút jelentőségét megsokszorozza a nemzetkézi helyzet élosrdése. . A Politikai Osztály szervezeti felépítése. A Közlekedés ős Pustaügyi'Minisstórium Vasúti Főosztályán megszervezett Politikai Osztály / a Központi Vezetőség vasúti osztálya/ irányítja és ellenőrzi az egyes Igazgatóságok területén működő Politikai Tsztálycko, t, A V-suti Főosztály Politikai Osztálya pártszervezési—, nevelési-, káder­ős üzemi-alosztályra tagozódik. >• A JIAVi hat igazgatóságra van felosztva. Minuegyik igazgatóság.-területén eg^v-cgy Politikai Osztály van, amelyek az előbbihez hasonlóan.-tagozódnak, do az alosztályok az igazgatóságoknál reszort elnevezést -kaptak. As egyes igazgatóságok vonalaidra vannak felosztva és min ;egyik vonal élőn, továbbá nagyobb főmühclyehben ós a pesti gócpontokon egy-egy politikai tiszt áll. A Budapesti Igazgatóság területén 19- politikai tiszt van, ebből 8 Pagybuda­1 Budapooti Igasgatőság Politikai Osztálya a líagybudapesti Vasutas Pártbi­zottságból nőtt 1 ki. Ez volt az egyetlen vasutas pártszervezet, és így or­szágos problémákkal is kellett foglalkoznia, de özeket kellőképpen nem tud­ta megoldani, mert hatósugara nem terjedt tul Budapest határán* A Budapesti Igazgatóság Politikai Osztálya - de maga a Budapesti I./ahgaté­ság is - jelentőségében messze meghaladja a másik o igazgatóságot. A mint­egy 100.000 főnyi vasutasnak 55 /-a - 5Ó.10C fő, a forgalomnak mintegy 55 Jj­3, a párttagságnak mintegy 70 ^-a - 22.903 fó, a beruházási munkáknak mint­egy 75 $-a, a Vasúti Főosztály és a közvetlen alárendelt - országos fölada­tokat ellátó - központi hivatalok, a vas*ti főműhelyeket irányító I.Iáv. Ipa­ri Központ, a legnagyobb vasúti főműhelyek /istvántolki-, Eszaki-, Ounake­szi-, fiz elnöki ós- oeékosfehorvári Járömü javító műhelyek/, stb. esnek a Bu­dapesti Igazgatóság területére. A Politikai Osztályunk súlyát a többi Igazgatóság Politikai Osztályaihoz viszonyítva ugy lehetne kifejezni, hogy a mi Osztályunkra esik az ogéss fel­adat 75 / J-a, a megmaradó 25 fi pedig a többi 5 Igazgatóság Politikai Osztálya között oszlik .meg. A mi Politikai Osztályunk súlypontja Budapesten von,---mivel az osozdolgeáiók mintegy 66 /-a - 37,­0OFT fő -, á párttagságnak 55 /-a - 12--.822 fő -, az omlito't hivatalok,' súlyponti pályaudvarok, műhelyek, stbs, Budapest terü­letére esnek. Eddigi eredmények. A Politikai Osztály fennállása, óta elért eredmények vizsgálatánál'különbo<5­get kell tenni Kagybudapcst és vidék között, mert az utóbbi terület .az át-

Next

/
Oldalképek
Tartalom