MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. szeptember 23. - 1949. december 17.
1949. december 17.
sitve magukat, a politikai munkákra összpontosították erejüket. A népnevelők mozgósításával párhuzamosan a párttagokat átpolitizálták, amelynek eredménye, a kölcsönjegyzési összevont aktíváértekezlet lelkes hangulatában és tömeges egyéni felajánlásaiban is megnyilvánult, A munka beindításakor felmérték az erőviszonyokat és politikai súlypontot képeztek az elmaradt üzemrészek, a vidéki sváb munkások és a műszaki értelmiség felé. Az egyéni agitációt - ez volt az eredményes munka egyik alapfeltétele, kiszélesítették és elmélyítették. A jé politikai munkával s sierült lelkes, harcos hangulatot kifejleszteni az üzem dolgozói között, a tervkölcsönjegyzés tényét harci kérdéssé tenni, Pártunk és a dolgozók állama iránti hűség próbájává tenni. A hangulatra jellemző, hogy a jegyzés eléő napján az egyik dolgozó villamostengely törés miatt késve érkezett az üzembe. Útközben felindulva tolefonát, a Pártbizottságnak, hogy későn érkezik, ő is kivan jegyezni, nehogy megfeledkezzenek róla és kimaradjon. A G-anz-Villany Pártbizottsága jól oldotta meg a menetközben! ellenőrzés feladatát. Amikor észrevették, hogy a gyorsaság akadályozza a jé munkát, összehívták az alapszervezeti funkcionáriusokat és taktikát változtatva a politikai munka elmélyítésére az egyéni meggyőzés fokozására vették az irányt. A gyengébb eredményű területeket menetközben újra felszántották és a pótjegyzés során ezeken a helyeken is elérték az átlagot # A Ganz Villany Pártbizottsága jól mozgósította a fiatalokat és eredményesen használta fel a munkában, J eUemző volt a versenyszellemre, hogy a SzIT, kihívta az Üzemi Bizottságot versenyre, A Kistext Pártszervezet eredménye a textilüzemek közül a legjobb. Az egyéni agitációt műszakonként szervezték meg. A tervkölcsönjegyzés ideje alatt az üzemben éjjel-nappal folyt a politikai munka. Az agitáoió politikai tartalma elsősorban a helyi konkrét eredmények tudatosítása volt* Jól mozgósították az összes tömegszervezeteket, tömegszervezeti aktívát hivattak össze, és a pártonkívüli dolgozók megnyerése érdekében meghatározott munkát adtak ki részükre. Ugyancsak jól aktivizálták a műszaki vezetőket, akik példájukkal magukkal ragadták az irodamunkát végző dolgozókat, A pártaktivák lelkes példamutató felajánlása nagy lendületet adott az eredményes munkának, H a ne m vettek volna irányt mereven a gyorsaságra és ha ennek következtében a jegyzés ideje alatt nem csökkent volna a politikai munka, a jegyzésátlag sokkal magasabb lett volna, A Hoffherr gyárnak elért eredménye nagyrészt annak tulajdoni tható, hogy már a munka beindításánál a meghatározott öss szeg túljegyzésére vettek irányt, A jegyzési listán közmegbecsülésben álló politikai és gazdasági vezetők, a termelésben kiváló teljesítményt elérő elvtársak neve szerepelt az élen. Ezek az elvtársak, jó példát mutatva a dolgozóknak, jegyzési összegükkel agitálva, résztvettek a jegyzési munkában is. A Hoffherr Pártbizottsága jó politika munkát folytatott a segédmunkások felé. Ennek következtében a kisebb jövedelmű dolgozók aránylag nagyobb összeget jegyeztek, ami nagymértékben hozzájárult a többi üzemrész dolgozói tervkölcsönjegyzéshez való viszonyának kialakításához, A IX. kerületi pártszervezet a legjobb eredményt elérő