MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1949. január 14. - 1949. augusztus 26.
1949. július 15.
ORSZÁGOS LEVÉLTÁD selejt termelési kiesésben okoz. A W.M.-gyárban Mesjt«s Anna ezzel kapcsolatban a.következőképen agitált: ^'öntődében szokás .volt, hogy a szekrényeket dobálták, e-áfc^jál^rengeteg volt a törés."Most•• már.• ezt megszüntettük,' sléj&íf rak- . ják a szekrényeket. Sokszor előfordult, hogy az a^pegot '.eltörték. Össze lehetett ugyan forrasztani, de. ez nagyon kemény, volt és ha másik gyárba került az--anyag, ott a gépeket . tönkretette. Sí,-,t megmagyaráztuk a .munkásoknak és' most azon igyekeznek, hogy•minél- kevesebb törés forduljon.elő." -A.termelékenység emeléséért folytatott harcban népnevelőinknek "foglalkozni kell a munkafegyelem kérdés ével. Ez a. kérdés is elsősorban politikai kérdés . Tudatosítani kell, hogy ott, ahol sok hiányzó van, ahol ok nélkül beteget jelentenek a áolozók, ott nem lehet jó a felvilágosító munka, mert nem látják á dolgozók az összefüggést a termeléshez, illetve a megváltozott viszonyt a munkához . Agitátoraink több üzemben átszámították közszükségleti .cikkekre a hiányzásokból eredő kieséseket, de ezen a téren vigyázni kell, nehogy.izük gazdasági prakticizmusba essenek agitátoraink. ' Szervezeti problémái; Az agitációs bizottságokon belül minden szervezetünknél a termelési agitációs megbizottnak kapcsolatot kell kiépíteni a műszaki vezetőség felé és az üzem termelési megbízottja felé, hogy tőiül: mégkapva a z adatokat, irányi tani tudja a termelési agitáciőt. Az agitációs bizottságnak sulypon- • tbkat kell képezni a. termelésileg elmaradt műhelyek felé, továbbá meg kell vL§§g$lxgL,, hogy az üzemen, belül a selejt:' kérdés, takarékossftetffjjj\^Mló te^föel'esi«^roblérnákban hol" kell súlypontokat kepezniV UjJÍ'anigy műhelyenként az . ágit. felelősöknek kapcsolatot ke>Tl kiepiteni-ök"*© művezetők felé* hogy ,'megtudja^.B^^.lyük 'fcttfSft feé.fiepradméja^'it,' hibáit és 'ezeket agitáeioba kl/6'H« j'ákfvilitii ^'fJ?J3$ 1: venni az irányt, hogy miriÖé.n termelési ^rigádban legaláb'b' 2, de .íéltétlenüí'l agitátor legyén. .HeÉcsakfjápe^ank.agitáción keresztül, r ha nem a szemléltető aait.ác|f/$LJ f^fe|ztül/ is /táblák, grafikonok/ tudatosítani- kell. 3 vér/senv. .állását- egyének, műhelyek között és a;versehyben iév/ólűzérnék között. A műhely terve legyen jól'látható'helyen kifüggesztve és agitátoraink legyenek azok, c akik e téírve.tr'imerve megmagyarázzák dolgozóinknak, hogy ebből rájuIcPmi -esik és a'teljésitésében hol tartanak. agitáció: szervezeti problémái . ; *>.; - •'• * .., .• A választások alatt jól bevált munkaidő előtti tízperces agitációs csoport-megbeszéléseket.feltétlenül rendszeresíteni kell és cl. kr 11 terjeszteni. Feltétlenül foglalkozni '•' kell •szervezeteinknek, az agitációs, módszerek felszínre hozásával, hasonlóan az élmunkásokhoz, újítókhoz, akik azon törik a felüket, hogy milyen uj termelési módszerekkel tegyék, eredményesebbé, munkájukat. 'Ugyanígy az agitációs csoportoknak és. minden agitátornak gondolkozni kell azon,hogy uilyen u t : módszerekkel lehetne a politikai é s termelési felvilágosító munkát' eredményesebbé, konkrétabba, szinesebbe • tenni.