MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. szeptember 18. - 1955. március 22.

1954. december 17.

válaszolni. Mi azzal válaszolunk, hogy ez a határozat nem jelenti nálunk a népi demokratikus országokban, a béketábor országaiban a fegyverkezés nagyarányú növekedését, és ez nem fogja hozni az életszínvonal csökkentését, másrészt azzal mutattunk rá, hogy azért kiküszöbölhető ez, ha mi kihozzuk az üzemből azokat a nagy tartalékokat, amik meg vannak, s amelyeket az életszínvonal növelésére lehet felhasználni. A másik panasz, amivel lépten-nyomon találkozunk a munkások között, ez a bánásmód kérdése. A mun ;ások állandóan arról panaszkodnak, ha bemennek egy irodába ott közönnyel, megnemértéssel foglalkoznak velük, ^a bemegy egy üzletbe nem udvariasan szolgálják ki. Ha mondjuk egy pár zoknit kér és nincs nem ajánlanak neki mást. A kocs mák zsúfoltak, (Csepelen pl. a felszabadulás előtt 72 vendéglő volt, ma 16 van. Valamelyik nap voltam egy elvtársat meglátogatni kórházba,aki elmondta, hogy 1935. éta szakszervezeti tag, most 6 hete beteg, de a szakszervezet nem látogatja meg őt és nem kérdezi meg, hogy nincs-e valami segitségre szüksége. Valahogy jó szót keveset kapnak tőlünk az emberek. Pedig a nehézségeket, amelyekkel a fejlődésünk során találkozunk jobban megértenék, szivesebben elviselnék a dolgozók, ha több jó szót kapnának, ha megjavulna velük szemben a bánásmód. Az előtt még a Horthy világban is tapasztaltuk, ha mi a műhelyben egy munkát jól elvégeztünk, megdicsértek érte, megmutatták az üzemben a többi dolgozónak. Szt a bánásmódot, hogy nagyon sok műszaki vezetőnk lebecsüli és a dolgozók nem tapasztalják, hogy megbecsülik a munkájukat, hogy megbecsülik, ha jó munkát végeznek. Ennek a dolognak a másik oldalára felszólalásom másik részére térek ki. A választási munkával kapcsolatban felvetném, hogy szerintem elhanyagoltuk a Hazafias Népfront agitációt. Mire gondolok? Mi a Választási agitációban, illetve régebben is állandóan aláhúztuk és aláhúzzuk, hogy mi Hitler utolsó csatlósai voltunk. Ez tény, ezt tagadni nem lehet. Le valahogy ugy kezeljük mi a dolgokat, mintha a nép élete 1945. után kezdődött volna. Valahogy ugy vetjük fel, mintha a magyar népnek szégenkeznie kellene a Horthy fasizmus 25 esztendeje miatt. Elvtársak! akik abban az időben itt éltek, és mi majd mindannyian itt éltünk, tudjuk, hogy a magyar népet nem volt olyan könnyű, nem volt olyan egyszerű berántani a Szovjetunió elleni háborúba. A magyar katonák nem szívesen harcoltak idegen háborúban, idegen tervekért. Ezrével és tizezrével szöktek át a Szovjetunióba katonákk /Farkas Mihály elvtárs közbeszól: azt hiszem Földes elvtárs ez túlzás. Én egy évig voltam a fronton, ahol agitációt fejtettem ki a katonák között, s az én tapasztalataim azt bizonyítják, hogy ilyen nagy számban nem szöktek át katonák a szovjet hadsereghez. / Én nem készültem fel arra, de tudnék idézni Jáni Gusztávtól, ennek bizonyítására. Különben pedig itt éltem a munkások között és ismertem hangulatukat, Tudom, hogy gyűlölték a Szovjetunió elleni háborút. Van egy másik momentum is, 1945-ben felállítottunk itt két hadosztályt, amely a Hitler elleni háborúhoz csatlakozott. Erről a hadosztályról mi egy árvaszót sem szólunk, pedig nem rajtunk, nem azokon a katonákon múlott, hogy ők nem kerül-ek harcba, mert közben a térnetek letették a fegyvert. Mi ezt nem használjuk fel a nemzet önbecsülésének fokozására.