MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. szeptember 18. - 1955. március 22.

1954. szeptember 18.

Az építőiparban 60.000 munkás hiányzik, akik elmentek vissza részben mezőgazdaságba, részben falusi é itőmesterekhez. Akik az országot járják, azok látják, hogy nagyon sok falunak a végén egész uj utcasorok keletkeznek, részben ezek a munkások épitik. A bányákban nekünk lo.ooo munkás ha ma jelentkezne, boldogan el tudnánk helyezni. A textiliparban százával állnak a gépek, mert nincs munkás. Az éátőipar 3-4.000 munkást kér. A napokban egy riportot olvastam a Mávagről, amely szerint ugyanakkor amikor a Mávag a bürokráciát leépíti, 259 szakmun­kásra van szüksége. De elég elővenni az Esti Budapestet, tele van hirdetésekkel, hogy milyen munkásokat keresnek. A mi fej­lődésünk legnagyobb akadálya most a munkáshiány és megmondom hogy ez még egy-két évig igy is marad. Ugyanakkor azs ellenség teletorokkal beszél, hogy miféle szocializmus az, ahol munka­nélküliség van. Dé ugyanakkor amikor ilyen munkáshiány van, borzasztóan meg van duzzadva az államapparátus és meg vannak duzzadva a gazdasági apparátusok, kulturális, tömegszervezetek, sőt a párt is, és ezen változtatni kell. A munkások ezt nagy­szerűen megértik. Pl. tegnapelőtt amikor a beszámolót hall­gattam az volt a benyomásom, hogy szinte bocsánatkérő hangon beszélt a másodtitkár a racionalizálásról és a többiek is ugy kerülgették mint a macska a forró kását. Amikor megkérdeztem, hogy a munkások mit szólnak hozzá, az Olajgyár párttitkára azt mondotta, hogy sétálóknak nevezték azokat, akiket most leépí­tettek. Másik a lógós kifejezést használta. A prolik maguk na­gyon örülnek neki, de én tovább megyek. E z a rengeteg kiemelt ember, meos, diszpécser, beiró, tmk-s, tervezos egy -Jelenté­keny része maga is érzi, hogy nem végez komoly munkát, resteli magát és most amikor megmondják vissza kell mennie, azt mond­ják teljesen igazuk van, éreztem én is, hogy nem vagyok meg­felelő helyen. Ahol 40 meos van 2o helyett, ott az államnak jobb lenne, ha a 2o meos aki felesleges otthon ülne és pisz­kálná a körmét és azért húzná a fizetést, mert ha ott lábat­lankodik a gyárban és munkát keres magának, ezzel a termelés­ben több kárt okoz. Az elvtársak ne kezeljék ezt a kérdést mint valami titkos­betegséget, vagy szégyelni valót. Persze jobb lett volna, ha ugy tudtuk volna épiteni a szocializmust, hogy az államappa­rátusnak, a gazdasági, adminisztratív apparátusnak ilyen meg­duzzadása nem állott volna elő. De itt is ugy vagyunk, hogy először elitünk szocializmust Magyarországon, bizony megtör­tént velünk. De ha megtörtént, akkor nézzünk vele bátran szem­be, nincs titkolni, se szégyelni valónk. Ugyanebben a riport­ban amiről beszéltem az is benne van, hogy pl. egyrésze azok­nak akiket visszatettek munkába, nagyon meg van elégedve, töb­bet keres és azonkivül az erkölcsi, morális öntudata is meg­növekszik, mert érzi, hogy valóban termelőmunkát végez, ott pedig cédulát tologatott. Szűnjenek meg az elvtársak deffen­zivába lenni. Nem akarom mondani, hogy valamennyi, a raciona­lizálás során leépített abba a helyzetbe került, hogy mindjárt megfelelő munkát kap, vagy többet is keres. Egyikének másiká­nak keserves dolog. Megszokták a munkájukat, sőt olyan is van, aki soha nem volt fizikai munkás, de az össz-nemzeti érdek szempontjából, kétségtelen, hogy nekünk ezt nyugodtan, ember­ségesen, de minden megalkuvás nélkül végre kell hajtani, mert azok a milliók és milliárdok amelyek igy elúsznak, a munkások parasztság jövedelméből vonódnak le. Ha nekünk nem volna ilyen a helyzetünk, akkor sokkal kevesebb beruházás csökkentéssel megúsztuk volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom