MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. október 12. - 1954. január 15.

1954. január 15.

munkájukra, Es is helytelen lenne, de a kellő mértéket he kell tartani itt is. Véleményem eserint a párt irányit ás ár él szélé vitában Ha­sai elvtársnak van igasa. Egyetértek azzal, hogy meg van adva a tanterv, as iskola falain nem terjed tul a mui ka, a pártsserveset hatásköre is as iskola falain belül s aj lik le, tehát a hatáskörök megegyeznek és ez as elvi alap, melynek a kérdést el kell dönteni. Én is bizony­talankodtam as anyag kidolgozásánál és javasoltam, hogy a mai gyakorlatot vegyük bele. Helyes, hogy Hazai elv­társ felvetette, igy látjuk ezt a problémát. Nem felek a pártszervezetektől, hogy ez visszafejlődést jelentene, és ast sem hiszem, hogy es ssektáns politika. A szektáns politika éppen a mai gyakorlat mögött van. Félnek a pe­dagógusoktól, a neveléshez hozzányúlni és inkább hivat­kosva egy ilyen nézetre, hogy hivatali pártszervezet, nem foglalkoznak ugy a nevelés politikai, ideológiai kérdéseivel, mint ahogy ezt megköveteli a mai helyzet és ssinvonal. Én inkább est vetném fel. Meggyőződésem, hogy.as esetek többségében erről van szó. Ebből kiindul­va kerekebbé kell tenni a pártirányításról szóló javas­latot és nagyobb feladatokat kell állitani a pártszer­ve z etek elé. Arról van szó, hogy a pártsserveseteknek. politikailag kell irányitani a nevelő, oktató munkát és a vésető káderek kiválogatásában hatáskört kell bis­tositani. Ugy tudom egyetlen pedagógus sem tartosik a Budapesti lartválasstmány hatáskörébe. Ez ellentmond a SzU tapasstalatának. Nekünk ebben a két alapvető kérdésbi állást kell foglalnunk. As :TTDSz feladatát is bele kell dolgozni as anyagba, hi­szen nagy feladatai vannak a ssülők nevelésének kérdésé­ben. A társadalmi segítségnél bátrabban kell felvetni a problémát, mint ahogy a javaslatban szerepel. A SsU-ban as üsemek sorozata tatarozza az iskolákat, gondoskodnak arról, hogy a gyermekeket mindén földijóval ellássák és ezt a szovjet emberek ssent kötelességüknek tartják. Eb­ből kell kiindulni, amikor a határozatot véglegesítjük. Dékány és Molnárné elvtársak és mások is felvetik as any gi helysettel kapcsolatos problémákat. Helyes-e a kér­dés felvetése? Véleményem szerint helyes és jogos, tehát feltétlenül igennel kell válaszolni, erre a ldfdésre. A Központi Vezetőség ós a Minisztertanács is foglalkozik ezzel a kérdéssel és gazdasági erejéhez képest, as adott lehetőségeken belül a maximális anyagi támogatást fog­ja adni a pedagógusoknak. És a párt és a kormány szilára elhatárosásaés semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a határo zatot végre is fogja hajtani. Fel kell hivni azonban a figyelmet arra, ne gondoljon senki arra, hogy ebben az évben minden anyagi vonatkozású kérést loojí-ig ki tud el giteni a párt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a pe­dagógusok jó része - és. sokan a párt, tanács, tömegszer­vesetek vezetői közül is- túlzott várakozással tekintene 1954, az anyagi helyzet teljes rendezése elé. Tudott áo'. és a válaxtmány előtt nyíltan meg kell mondani, hogy eb­ben nem kis része van as ellenséges agitáció által szor­galmazott tulsott követeléseknek is, A párt nem feldke­sik meg a pedagógusok anyagi helysetének rendeséséről, de hogy egy év alatt a pedagógusok fisetését 5o-So$-kal emelje, erre képtelen. Eléggé helytelen, káros nésetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom