MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1953. június 6. - 1953. augusztus 22.
1953. augusztus 22.
Beszámold Jl* A MEP. KV.-e Pol.Biz.-nak a K.V. 1953. Júniusi kibővített ülése határo- gatainak megtárgyalására és megvalósítására kiadott irányelveiről. I. A Pol«Biz. augusztus 8.-án tartott ülésén megvitatta és határozatba foglalta azokat az irányelveket, amely szükségesek a K.V. június 27-28-1 határozatának feldolgozásához és végrehajtásához. Majd határozatot hozott arra is, hogy ezeket az irányelveket, illetve ezen irányelvek alapján a K.V. határozatát meg kell vitatni, a párt aktívával kibővített választmányok ülésein és a taggyűléseken, Pártunk valamennyi tagjával Miért vált szükségessé a Pol.Biz, irányelveinek széleskörű megvitatása t A kormány nyilvánosságra hozott programmjából és a július 11.-i budapesti pártaktíva ülés anyagából párttagságunk és népünk megismerte, örömmel és lelkesedéssel magáévá is tette, a K.V. határozatában x szereplő gazdaságpolitikai célkitűzéseket Különösen örömmel fogadta fővárosunk lakossága a K.V. hat'rozatát és a kormány programmját követő intézkedéseket: az életszínvonal emelése, a lakások tatarozása, az uj lakások építése, az üzemi munkavédelem és a szociális gondoskodás fejlesztése, a törvényesség megszilárdítása érdekében. Az eddigi árcsökkentések az idényoikkek olcsóbbodásával 1 év alatt mintegy 4oo millió Ft-nyi megtakarítást jelei tenek a budapesti dolgozék számára. Jövő év végéig kb. 13.ooo lakás felépítésére mintegy l,6oo millió forintot költünk el Budapesten. E lakásokból kozzávetőlegesen 4o-45.ooo fővárosi lakosnak / 1.3ooo családnak / tudunk kényelmes, egészséges otthonbiztosítani, akik ugy fogják magukat érezni uj otthonaikban mint ha egy napfényes uj élet kezdődne számukra. 1953«-54-ben a budaORSZÁGOS LEVÉLTÁR