MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. január 27. - 1952. május 29.

1951. január 27.

tak vitát az egyes személyek felett. A másik hiányosság, hogy kevés volt a javaslat az alapszervezetek részéről a Kongresszus elé, sok helyesn párttagságunk összetévesztette a felajánlást a javaslatokkal, Araig rengeteg felajánlás volt, addig kovés volt az olyan javaslatok­nak a száma, amelyeket a Kongresszus elé kellett volna vinni, Ez rö­viden a küldöttválasztó taggyűlések értékelése. Ezt követte közvetlenül utána a kerületi pártbizottságok értekezlete, melyen a, pártaktivák számos tagja résztvett. A tapasztalat itt is meg­mutatja, hogy a kerületi pártbizottságok jól dolgoztak. Szervezetileg és technikailag alaposan felkészültek a konferenciákra. Megmutatko­zott a kerületi pártbizottság komoly mozgósitó ereje abban is, hogy a küldöttek 100^-bán vettek részt ezeken az értekezleteken, A legtöbb helyen nagyon lelkes volt a hangulat, A megelőző agitáció nemcsak a párttagságot mozgósította, hanem a pártonkívüli dolgozókat is, mely­nek mutatója az a tény, hogy a kerületi konferenciák nagyon sok üd­vözlő táviratot kaptak. A titkárok beszámolói jók voltak. Összefog ­lalták a kerület problémáit és helyesen mutatták meg a feladatokat, A Budapesti Pártbiz ttság ezen a téren segitséget nyújtott a kerüle­ti pártbizottságoknak, ugy is, hogy a legnagyobb kerületi pártbizott­ság ütemtervét a Budapesti Pártbizottság átnézte és segitséget nyuj tott a beszámolók kijavításához és átnézéséhez,' A párttagság politikai öntudatának, felelősségérzetének fokmérőjeként számolhatjuk el, hogy a küldöttértekezleteken elég sok hozzászólás volt, - kb, 40-60 -, a legtöbb esetben kénytelenek voltak a vitát le­zárni^ ezeken a pártért eke zlsbeken voltak konkrét javaslatok, felaján­lások, főleg termelési vonatkozásúak. Eddig a Budapesti Pártbizottsághoz kb. 900 javaslat érkezett be, amit a Kongresszus elé kell továbbitani. A javaslatok hibája, hogy többsé­gében a Szervezetei Szabályzat 1, pontjának megváltoztatását, a tag­jelöltség idejének csökkentését, illetve a kommunista helytállás, ha­zafiasság kérdését vetik fel, A pártépitésre vonatkozó javaslatok hát­térbe vannak szőritva. Kevés olyan javaslat érkezett be a Budapesti Pártbizottsághoz, mely konkrétan a pártmunka megjavítását célozta vol­na. A tömegszervezetek sem küldtek megfelelő számú javaslatot a Buda­pesti Pártbizottsághoz annak ellenére, hogy felvetettük, hogy nemcsak a pártmunkával kapcsolatban, hanem az élet minden területére vonatkozó kérdéseket is fel kell vetni, A titkári beszámolók hiányosságaként is fel kell vetni, hogy a pártépités munkájának fontosságával nem fog­lalkoztak megfelelően. Döntően a termelési kérdésekkel és a nemzetközi helyzettel foglalkoztak. A kerületi pártértekezletek egyik negativuma volt, hogy átcsúsztak a termelés vonalára. Különösen érezhető volt ez a IV. V. VII, és a . XIII. kerületekben. Előfordult olyan jelenség is, hogy a tulszerve­zés jelei mutatkoznak meg. Pl. tulsgosin nagy arányú küldöttségek üdvözölték a konferenciákat. Volt oly; n kerület, ahol 5-6 küldöttség üdvözölte a pártértekezletet és ez visszahatott a hozzászólásokra is,' Tudják az elvtársak, hogy egy-egy küldöttség bevonul az értekezletre, akkor 5. percnél hamarább nem hagyják abba a tapsot. 2 hiányosság volt tapasztalható; az sgyik a lelkesedés kérdése, mert az, hogy a párttagság lelkesen végezte a munkáját, de nem volt elég harcos nem -jutott kifejezésre a kommunisták harcossága, kiállása, A másik észerevételünk, hogy a konferenciákat elsősorban a kongresszu­si előkészületei befelyezése és nem a továbbiokozása jellemezte. Meg kell mondani, hogy ez a következő napok munkájára is kihatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom