MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1948. augusztus 18. - 1950. december 12.

1950. december 12.

* 10 m~ Azt a körülményt elvtársak, hogy a népnevelő munkát Lebeosültük budapesti méretekben is, a népnevelők összetételében kívánom meg mmtat ni. A budapesti népnevelők között kevés a nő ós kevés a fiata$ pedig ennek a két kampánynak az volt a tapasztalata, hogy a nők és az ifik voltak azok, akik jól megálltak a helyüket az agitációban. Vannak helyek, ahol sok népnevelőt tartanak nyilván, de a kerület kben nem akarnak elmenni agitálni. Igen sok helyen előfordul, hogy a számok nagyok, de ha megnézzük a valóságban 40-5O/a-ban végeznek csak munkát. Pl, X. kerületben 4500 nyilvántartott népnevelőből 1600 végez munkát. A Kistextbne, ahol a dolgozók többsége nő, a népnevelőknek 40/ö-ka fér­fi. Vannak jó példák is, mint pl. a VIII. kerület, ahol 519 népnevelő bői 312 nő. Vannak olyan jelenségek, hogy elöregedés fenyegeti a népnevelőket. Pl. a XIII/6-os körzetben a népnevelők összetétele azt mutatja, hogy nagy részük 45-60 év között van, A VIII, kerületben rossz a népneve­lők szociális összetétele. A két pártkampánynál a pártonkivfcüli népnevelők tizezrei jöttek fel és ezek a pártonkiviüli népnevelők égnek a tettvágytól, hogy dolgoz­hassanak. Ha munkátadunk nekik szivesen jönnek. Ezt mutatja a vasár­napi agitációs nap is, ahol a kiment népnevelőknek kb. 30$ pártonkívü­li volt ós jól dolgoztak. A Politiaki Bizottág határozata megállapitja: a népnevelők politikai szinvonala alacsony. Pl. az R.M.-ben megnéztük, hogy áll ez a kérdés A népnevelők nagy része semmilyen pártoktatásban nem vesz részt. A Eeltenben 119 népnevelőből a mult oktatási évben 18 alap, és 10 hala dó szemináriumot végzett. A G­a nfc Hajóban a népnevelőknek 40$-ka vett részt tavaly az oktatásban. Ezzel kapcsolatosan elvtársak megszabja a Politikai bizottság meg­szabja , hogy január 1.-ig biztositani kell az agitációs esoportok at szervezését, felfrissítését,a termelésben és a két kampány során feltűnt uj fiatal, tettre kész, az agitációs munkában jólbevált fér­fiakkal és nőkkel. Egy harmadik kérdés amit i'elvetett a Politikai Bizottság határozata: a területi agitáció kérdése. Meg kell mondani, hogy mi eléggé hát­térbe szorítottuk a területi pártszervezeteket, azt mondtuk, hog3>­van egy egészséges elhalás! folyamat és hagytuk, hogy elhalodjanak a területi szervek. Ha megnézzük, hogy Budapesten sok tízezer pártta­gunk van és a Politikai Bizottság határozata ráirányította erre a terű létre a figyelmet. Ezzel kapcsolatban aPol.Biz, határozata felvet különböző problémákat amikor megszabja, hogy az üzemi agitátorokat a területre kell kiküldeni állandóan és, hogy a körzeti pártszerve­zetek munkaterve lényegében agiációs terv legyen, bevonni az agi­tációba a tömegszervezeteket, békebizottságokat,stb, En a Politikai bizottság határozata alapján igen sok hibát és hiá­nyos s.got vetetem fel a Budapesti Pártbizottság agitációs munkájával kapcsolatosan és szeretném felvetni azért, hogy ilyen rossz volt az agitációs munka elsősorban a Budapesti Pártbizottság felelős és a 3u dapesti Pártbizottságon belül az Agit.prop. osztály, amely rossz mec­hanikus módszerekkel dolgozott és lényegében elsaakadt a Budapesti dolgozóktól. A legnagyobb hiányossága az Agit.prop. osztálynak, hogy kialakult az osztályon belül egy osztály sovinizmus. Az elvtársakban hosszú időn keresztül és bizonyos tekintetben még ma is megvan egy olyan nézet hogy más nem ért az agitációhoz és a propaganda munkához, csak az osztály munkatársai. Eze-*nkivül az osztálynak rossz az együttmű­ködése a többi osztályokkval. Amikor "egy nagy feladat megoldásáról van szó, amikor fokozottabb mértékben kell" kordinálni az erőt akor mindig az Agit.prop. osztállyal kell a legjobban verekedni azért, hogy adjon segitséget a többi osztálynak is. Ugyan ehhez a kérdéshez tartozik, hogy osztályon belül a szamszerüség legnagyobb az egész Párt bizottságban, ezzel az osztály munkája nincs össze hangolva. Hiba van az irányítás kérdésénél is. Az elvtársak tulsogosan sok körlevéllé

Next

/
Oldalképek
Tartalom