MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 10–11.
1954. április 10–11.
szobáért, ágyért, amáfcnem tudnak megfizetni. Mi az elvtársak felé aa összes agitációs érveinket felhasználtuk, de meg kell mondanom, hogy nem minden esetben értünk el eredményt. Alapszervezetünk már ahhoz is folyamodott, hogy a kilépők családait látogatta meg, hogy befolyásolni tudja őket. Igen kevés ennek a módszernek az eredménye éppen ezért felsőbb szervek segítségére van szükségünk. A A másik probléma a minőségi bérezés kérdése, amely a Földvári elvt. a beszámolójában foglalkozott. Mi is helytelennek tartjuk a minőségi bérezést. Reményünk van arra. hogy a jövőben ezen a téren változás lesz. Eddig mint már emiitettem dolgozóinkkal csupán agitációs érveinkkel igyekeztünk hatást gyakorolni és ugy érzem, hogy ezt nem tudjuk mindig vinni. A másik kérés, amit propagandistáim bíztak rám, hogy az oktatásterén szerzett tapasztalataikat elmondhassák és ennek megfelelően határozatot hozzanak.: Véleményünk szerint túlzott az a követelmény, mely 1953/5^ oktatási évben érvényben van, melyet a legnagyobb erőfeszítések mellett sem képesek végrehajtani. Kérésük, hogy ebben az okt tási évben lényegesebb kisebb követelményeket állítsunk eléjük a mennyiség terén, de ugyanakkor kérik a tanulmányi színvonal emelése érdekében a propaganda-anyagok megváltoztatását, melyek hosszudlők keresztül szinte változatlan, s igy unalmassá vált. Szeretnék ha arra mód volna, hogy a textilipari üzemek sajátosságuknak megfelelően tarthassák a politikai oktatást. /Heggel elalszanak, délben nem jönnek be/, ós nem válik hasznukra az erőltetett oktatás. Kérik a fiatalok, hogy a jelenleg^ érvényben lévő határozatot az elvtársak módosítsák, hogy a 18-?'' iéveá fiatalok is könnyebben kerülhessenek a parttagság soraiba. Jzemünk küldöttértekezlete határozatot hozott, hogy az agitácidz kell munkánk középpontjába állítani. Nagy segítséget nyújt nekünk ehhez ennek megvalósításához az uj Választmány. Pártbizottságunk politikai munkája az elmúlt évben nem volt kielégítő, amihez hazzáÍ árul a fluktiáció, ez károsan befolyásolta a munkát* Az uj veze— őségi tagok megválasztásával megjavult a munka* Választmányuk jelenlegi összetétele biztosíték arra, hogy a Központi Vezetőség h tározatának megfeleljen képes lesz a politikai munka megjavításával a termelés területen is eredményt elérni* Az üzem kommunistái nevében megígérem, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lemaradást behozzuk* Továbbra is fő feladatunknak a lemaradás behozását, a nehézségek leküzdését tekintjük* A határozati javaslathoz az az észrevételem, hogy a mezőgazdaság megsegítésével nem foglalkozik kellő sulljyal* A határozati javaslat csak 1 pontban emliti meg a mezőgazdasági gépek szállításának gyorsítását* Ez a határozat nem elég a véleményem szerint a munka megjavításához, Mi tudjuk, hogy a patronás mozgalommal milyen komoly eredményt lehet elérni* Szükségesnek , tartanám szélesebben foglalkozni a mezőgazdaságnak nyújtandó segítés kérdésével.